Scherer Péter halála olyan égnek ugrást rajzolt a látogatottsági grafikonra, mintha lezárták volna az országot a Covid miatt, vagy magyar ember lépett volna a Holdra. Talán az első haláleset, ami nem rokoné, de megérintette a kölyköt: nem lesz több Kuflik hangoskönyv sem, magyarázta neki a feleségem lógó orral (avagy a CD, ami lehetővé teszi, hogy 30 kilométeren túli távolságokat is a család egységét megőrizve tegyünk meg az autóval – a Csitt-csatt dal egészen biztosan ott van a magyar rap 20 legnagyobb teljesítménye között). Márton István rendező és Dániel András Kuflik-szerző visszaemlékezése itt.
Szerintem nem Scherer volt a fejében Magyar Péternek, amikor Sulyok Tamásnak belengette a közvetlenül választott köztársasági elnöki intézményt, ami, hát, Sulyokot az újrázás ígéretével biztosan nem kecsegteti, de Scherer hátrakötött kézzel megnyerte volna, ha akarja.
A szintén most meghalt Hódos Hajnalkát a Malackaraj blogon és a még el nem aljasított Origo Táfelspicc rovatában olvastam lelkesen nehezen utánozható stílusa miatt – szerintem nem sértődne meg, ha úgy írnám le, mint aki ezercsillagos étteremben is szemrebbenés nélkül kér egy kenyércsücsköt tunkolni, miközben sztoriban van. Minden írásában volt némi pátosz és mélység, de az állandó iróniától sosem vált nehézzé, nemcsak akkor, amikor a rendes fűszerpaprikáról írt (maggal együtt darálják, ezért az olajtartalma miatt nyomot hagy az ujjbegyen, és a közvélekedéssel ellentétben Bácska Magyarországhoz tartozó részén is lehetséges előállítani), de akkor sem, amikor meleg barátok vagy a hazája sokszínűségét kézzel-lábbal tipró előző miniszterelnök voltak a téma.
Merthogy ezekről a témákról is publikált a 24.hu-n tíz évvel korábban – amiről ezen a ponton bevallhatom, hogy egyáltalán nem tudtam, és amikor rábukkantam, átolvastam egy hétfő estét. Annak, akinek van kedve hozzá, válogattam egy sort az életmű hozzánk eső szeletéből: személyiségből és korszakból egyaránt erős lenyomat.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
The post 24/7: Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a bálna, még nem tudja, milyen rossz hír várja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





