Egyeztetésre hívta Gulyás Gergelyt és Karácsony Gergelyt a fővárosi sztrájkbizottság. A múlt héten a főpolgármester tárgyalt a szakszervezeti vezetőkkel, ahol a felek abban állapodtak meg, hogy egy hetet adnak a kormánynak arra, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljön a fővárossal, hogy megoldást találjanak Budapest egyre szorítóbb pénzügyi helyzetére. Ennek a folyamatnak kívánnak most lökést adni.
Miután nem kaptunk Gulyás úrtól semmilyen választ, arra gondoltunk, hogy az lehet a probléma, hogy a felek egymásra várnak. Ezért egy semleges területen, a szakszervezeti székházban próbálunk nekik lehetőséget adni arra, hogy megkezdődjenek ezek a tárgyalások, és megoldás szülessen. Ez mindkét fél politikai felelőssége
– mondta a 24.hu-nak Naszály Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke (kiemelt képünkön).
Budapesten a helyzet súlyos. Olyannyira, hogy kérdésessé vált a decemberi munka után járó bérek január elején esedékes kifizetése 27 ezer fővárosi munkavállaló számára. Naszályi a feleknek küldött meghívójában jelezte, hogy amennyiben a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem jön el a találkozóra, hétfőn megkezdik a munkavállalók tájékoztatását a kialakult helyzetről. A dolgozói fórumokon a tervek szerint itt azt is közölni fogják, hogy
aki nem kap bért, az nem köteles dolgozni sem.
The post 27 ezer ember fizetése veszélyben a kormány fővárossal folytatott macska-egér játéka miatt, sztrájk jöhet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





