4,3 millió euróért vásárolt meg egy lombardiai villát egy kormányközeli magyar cég

Thumbnail for 6491237

4,3 millió euróért vette meg egy magyar cég tavaly nyáron Varese egyik legszebb villáját – írja a 444 a Domani nevű olasz lap cikke alapján. A cikk egyébként „Orbán-villaként” említi a birtokot, de csak azért, mert egy kormányközeli cég vásárolta meg.

A luxusház panorámás egy tóra és az olasz Alpokra, több mint ezer négyzetméteres, a városban található, de távol a forgalomtól, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel, 256 négyzetméteres garázzsal.

Az eredeti tulajdonosok – Margherita Maccapani Missoni, egy divatház örököse, valamint Eugenio Amos autóversenyző – 2023 decemberében írtak alá egy adásvételi szerződést egy magyar céggel. A vevő a Praedium Property Kft. volt, egy magyar cég, amelyet alig egy hónappal korábban, 2023. november 20-án alapítottak. Ennek a cégnek a tulajdonosa a TripleHill Capital vagyonkezelő, amely egészen addig Szalay-Bobrovniczky Kristóf birtokában volt, amíg ő el nem foglalta a honvédelmi miniszteri posztot. A TripleHillt már több mint két éve Tiszolczi Renáta vezeti, ő irányítja a miniszter emblematikus cégét, a London Capital Zrt.-t is, amelyben annak idején a kaszinómilliárdok gyűltek. A TripleHillt jelenleg Habony Árpád köreihez sorolják.

A végleges adásvételi szerződést aztán csak 2024 .július 17-én írták alá, de akkorra a vevő megváltozott: immár az Influentia Kft. lett a tulajdonos, amelyet 2023 szeptemberében alapítottak. Ez a cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, de ugyanúgy a Triple Hill kezeli, ugyanott van a székhelye, mint a Praedium Property Kft-nek.

The post 4,3 millió euróért vásárolt meg egy lombardiai villát egy kormányközeli magyar cég first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest