A pécsi Hungaro Energy Kft. az egyik olyan, valós gázkereskedelmi tevékenységet folytató cég, amely érintett a több tízmilliárd forint értékű gázos áfacsalási ügyben – írta a 444.hu a társaság korábbi tulajdonosára, Katics Józsefre hivatkozva.
A lap szerint Katics tavaly áprilisban szállt ki a 17 éve működő társaságból, amelynek alapításától 2024. április 24-ig tulajdonosa és vezetője volt. A társaságot 2008-ban egy építőipari cégen, a kizárólagos tulajdonában álló Platina-Bau Zrt.-n keresztül ő, valamint két fia alapította.
A két vállalkozást az azonos tulajdonosi körön kívül az is összekötötte, hogy kifejezetten jó pozícióban voltak a mindenkori mohácsi városvezetésnél, de a pécsi önkormányzattal is gyümölcsöző kapcsolatuk alakult ki 2009 után. A dátum azért érdekes, mert egészen az alapítástól addig, 2009 júniusáig a Platina-Bau aláírásra jogosult munkavállalója volt Nagy Csaba fideszes politikus. Ő, miután kilépett a cégtől, pécsi alpolgármester lett, jelenleg pedig a szigetvári körzet parlamenti képviselője. A Platina-Bau elnyert több kisebb-nagyobb mohácsi kivitelezői munkát, alvállalkozóként beszállhatott a pécsi főtér felújításába, de részt vehetett a Zsolnay Kulturális Negyed építésében is.
Az igazán nagy falat – a dolgok eddigi állása szerint túl nagy – aztán 2020-ban jött: a Platina-Bau elnyerte a mohácsi kikötőépítésre a város által kiírt közbeszerzést. Az uniós pénzből megvalósítani tervezett beruházás 5 milliárd forintos költségvetéssel indult. Azonban ahogy a Telex idén nyáron megírta, most már 15 milliárdnál járnak – hogy a plusz tízmilliárdot ki állja, azt nem tudni, bár áprilisban a Lázár János vezette építési minisztérium, így tehát az állam is megjelent a beruházásban. A család energetikai vállalkozásának szintén jól ment Mohácson. Az önkormányzati városgazdálkodási vállalata, valamint Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. is a Hungaro Energytől vette a gázt, de szerződött partnerük volt a szintén mohácsi székhelyű, ma már állami tulajdonban álló Baranya Víz Zrt.
A cég tavalyelőtt már 49,857 milliárd forintos, tehát az egy évvel korábbinál csaknem ötször nagyobb árbevétellel zárt. A hírtelen növekedés után a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2024. október 17-én közölte, hogy október 25-i hatállyal 90 napra felfüggesztette a társaság földgáz-kereskedelmi engedélyét. A cégnyilvántartásból kiderül, hogy egy nappal korábban, október 16-án már végrehajtást rendelt el a cég ellen a NAV, amely néhány nappal később már úgynevezett biztosítási intézkedést is tett a HE-nél. Ez utóbbi azt szolgálja, hogy a gyanú szerint adótörvényt sértő vagy adótörvény-sértésben érintett vállalkozó vagy vállalkozás ne tudja kimenekíteni a vagyont a büntetés és az adóhátralék kifizetése előtt – nem véletlenül hangsúlyoztam, hogy gyanúról van szó: ezt a lépést ugyanis az adóhivatal jogerős döntés nélkül is megteheti.
„Az a helyzet, hogy a fiam cége gázt vett, és akiktől vásárolt, azok elcsalták az áfát. De hogy pontosan mi történt, én azt nem tudom, én a Hungaro Energynek akkor már nem voltam semmiféle senkije, nem volt róla információm
– felelte kérdésünkre Katics József, visszakérdezésünkre megerősítve: ez a vásárlás már a tavaly áprilisi kiszállása után történt. Felvetésünkre, hogy akkor ezek szerint ezért áll csődeljárás alatt a Hungaro Energy, azt mondta: „nem csődeljárás van, hanem csődvédelem van”, amit azért kértek, „mert ugye ilyenkor van, ha jól tudom, 180 nap arra, hogy a cég működését helyreállítsuk”. Az adóhivatali zárolás miatt ugyanis „hiába van pénz a számlán, a NAV zárolta ezeket a számlákat, és így nem lehet működni”.
Az ország egyik legnagyobb csalássorozatának részleteiről a hónap elején a Válaszonline írt átfogó cikket, amely szerint valakik 2023 januárja és 2024 szeptembere között mintegy 67 milliárd forinttal rövidítették meg a magyar államot, a földgáz áfáját elcsalva. A nyomozás sok apró részletet már felderített, de a lényegi nagy összefüggések teljes homályban maradtak. Ez pedig a lap szerint arra utal, hogy az elkövetők élcsapata politikai védelmet élvezhet. A gyanú szerint több mint másfél évig, 2023 elejétől 2024 szeptemberéig működött egy földgáz-kereskedelemmel, valamint elektronikai termékek fiktív kereskedelmével foglalkozó cégláncolat. Az állami adóhatóság idén januárban adott hírt arról, hogy lecsaptak a száznál több cégből álló hálózatra, ám a hivatalos közleményben csak „több tízmilliárd forintot is meghaladó földgáz-kereskedelem után fizetendő áfa” elcsalásáról írtak.
The post 444: Egy jó fideszes kapcsolattal rendelkező pécsi gázkereskedő céget zárolt a NAV a nagy áfacsalási ügyben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





