444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját

A 444 azt írja, hogy a 2023-as jászapáti fényjátékot és lézershow-t helyben ifjabb Pócs Jánoshoz kötötték, aki a következő évi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként indult. A lap szerint azonban a rendezvény egy részét nem ő, hanem a Jász Nemzet Egyesület finanszírozhatta állami támogatásból. A cikk szerint ezt az egyesület vezetője, Mészárosné Vas Márta által közzétett dokumentumok is alátámasztják.

Mikulás-csomagok és Aratónap

A lap beszámolója szerint októberben kérdéseket küldtek Pócs Jánosnak a lézershow-ról, a Mikulás-csomagokról és az Aratónap finanszírozásáról. Választ közvetlenül nem kaptak, viszont másnap egy Ultrahang-interjúban ugyanezek a témák kerültek szóba. A 444 ezért megkereste az interjút készítő Cs. Király Tamást is, aki azt mondta, hogy a kérdéseket nem Pócstól kapta, hanem egy mesterséges intelligencia segítségével állította össze.

A cikk szerint a Jász Nemzet Egyesület több pályázatában is szerepeltek Mikulás-csomagok. Az Ultrahang-interjúban Pócs János arról beszélt, hogy a programok megvalósításában civil szervezetek is részt vettek, és előfordult, hogy általuk beszerzett ajándékokat osztottak ki.

A 444 ugyanakkor azt írja, hogy a közösségi médiás kommunikációból nem mindig derült ki egyértelműen, milyen forrásból valósultak meg ezek az akciók.

EU-s támogatások is előkerültek

A lap szerint a Pócs család farmján rendszeresen megrendezett Aratónap finanszírozásához két civil szervezet is állami támogatást kapott. A cikk felidézi Molnár Áron korábbi állítását is, amely szerint az események egyikén Pócs János lányának vállalkozása többmilliós szolgáltatást nyújtott a szervezőknek. Mint korábban megírtuk, Molnár szerint ugyanarra a rendezvényre két, Pócshoz kötődő szervezet is vett fel támogatást.

Pócs János az interjúban azt mondta, lánya piaci alapon végzett vendéglátóipari szolgáltatást, és szerinte a család nem kivett a rendezvényekből, hanem hozzátett azok megvalósításához.

A 444 több korábbi uniós és állami támogatást is bemutat a Pócs családhoz köthető vállalkozások kapcsán. A cikk szerint a Gazda-Farm és ifjabb Pócs János gazdasága is részesült különböző fejlesztési támogatásokban az elmúlt évek során. A lap szerint ezek azért érdekesek, mert Pócs János korábban élesen bírálta az Európai Uniót és Brüsszelt.

További részletek a 444 cikkében.

The post 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest