Megtalálták ifjabb Pieter Brueghel (1564-1636) flamand festőművész 50 éve egy lengyel múzeumból ellopott képét a hollandiai Gouda városában.
A XVII. században készült, mindössze 17 centiméter átmérőjű kerek festményen egy parasztlány látható egyik kezében vízzel teli vödörrel, a másikban pedig egy fogóval izzó parazsat tart. A kép értékéről eddig nem tettek közzé becslést.
A festményt 1974-ben lopták el a gdanski nemzeti múzeumból. A lopást akkor véletlenül vették észre, amikor egy takarító a képet leverte a falról. A keret eltört és úgy figyeltek fel arra, hogy az eredeti festményt egy egyszerű replikával helyettesítették.
Arthur Brand holland művészeti nyomozó a De Telegraaf című helyi lapnak nyilatkozva elmondta: tippet kapott arról, hogy egy hasonló festményt állítottak ki a goudai múzeumban. Brand szerint Brueghel ugyan hat verzióját készítette el a képnek, de a gdanski nemzeti múzeum archív felvételeket küldött neki, amelyek alapján be tudta azonosítani az ellopott képet.
A goudai múzeum saját közlése szerint a képet kölcsön kapták egy kiállításhoz. Ugyanakkor a kölcsönbe kapott képek esetében nem vizsgálják meg, hogy szerepelnek-e a lopott műalkotások nemzetközi listáján.
Egyelőre nem világos, hogy a kép miként került Hollandiába. A jelenlegi tulajdonosok közlése szerint a képet örökölték.
Az ügyben most a holland rendőrség nyomoz, s a képet lefoglalták. Lengyelország jogsegélyt kért a holland hatóságoktól, hogy a kép visszakerülhessen Gdanskba. (MTI)
The post 50 év után találtak meg egy ellopott Brueghel-képet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu