Árverésre bocsátotta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt a Budapest belvárosában, részben a Duna-parti Széchenyi téren található épületegyüttest, amelyet évtizedek óta a Belügyminisztérium (BM) használ – írja a G7.
A három helyrajzi számon elhelyezkedő, de egy egységet képező épület kikiáltási ára csaknem 51 milliárd forint, és bár jelenleg irodai célra használják, akár szálloda is lehet belőle.
Az ingatlan meghirdetésére lehetett számítani, a 24.hu még tavaly decemberben írta meg, hogy eladhatják, miután az épületet törölték a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő, műemléki védelem alatt álló építmények és építményegyüttesek sorából. Akkor azzal indokolták az intézkedést, hogy „az állami tulajdonban álló ingatlanegyüttes a Belügyminisztérium kiköltözését követően állami közfeladat ellátásához a továbbiakban nem szükséges, annak egyéb módon történő hasznosítása, értékesítése indokolt”.
Az épületegyüttes – amelyre Pollack Mihály házaként szoktak hivatkozni – összesen tíz szinten terül el. A kiírás szerint az alapterülete több mint 41 ezer négyzetméter, amivel az egyik legnagyobb egybefüggő belvárosi épülettömbnek számít Budapesten. A licit szeptember 15-én kezdődik 50,8 milliárd forintról, de az árverésen csak az vehet részt, aki már korábban letette a 12,7 milliárd forintos biztosítékot.
Érdekesség, hogy az MNV a kiírásban külön felhívja a figyelmet, hogy az „épület jelenleg irodai célra, elhelyezési feladatra kiválóan alkalmas, ugyanakkor exkluzív kialakítása és elhelyezkedése miatt kiemelt célokra is felhasználható”.
A G7 szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem lenne meglepő, hogy az ingatlant végül szállodává alakítanák át, és az sem, ha az épület Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István közelében landolna. Tiborcznak és a hozzá köthető üzleti köröknek öt szállodája is van ennek az épületnek a nagyjából 500 méteres körzetében, ebből három azokban az utcákban vagy azokon a tereken, ahonnan a BM ingatlanja is közvetlenül elérhető. Ugyanakkor – jegyzi meg a cikk – Tiborcz július végén a Portfolio.hu-nak azt mondta, hogy a BDPST-csoportja nem fog indulni a belvárosi állami ingatlanok értékesítésére kiírt tendereken.
The post 50 milliárd forintért eladó a Belügyminisztérium épülete, amit Tiborcz-hotelek vesznek körbe first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu