6200 éves, kúp alakú koponyájú lány maradványaira bukkantak

Thumbnail for 6559334

Egy nyugat-iráni ősi temető ásatásain dolgozó régészpár furcsa, kúp alakú elváltozásra utaló jelet talált az egyik koponyán – írja a Phys.org.

Az International Journal of Osteoarchaeology című folyóiratban megjelent tanulmányukban Mahdi Alirezazadeh és Hamed Vahdati Nasab leírta, hogy a koponya formájának megváltoztatására utaló jeleket számos ősi civilizációban megfigyeltek már. Ezt jellemzően úgy végezték, hogy a gyermek fejét szorosan bebugyolálták, és ez egészen felnőtt korig így maradt. A gyakorlatot különböző kultúrákban eltérő okokból végezték, de általánosságban elmondható, hogy a lányoknál gyakrabban fordult elő, mint fiúknál.

International Journal of Osteoarchaeology

Az új tanulmány középpontjában álló koponyát egy temetőben találták meg sok más csontvázzal együtt egy Chega Sofla néven ismert ásatási területen. A helyszínen több mint egy évtizede folynak a munkálatok, és az ott eltemetett emberek megismerése mellett a csapat feltárta a legrégebbi ismert téglából készült sírt is.

A kutatók most egy körülbelül 6200 éves lány maradványaira összpontosítottak, akinek furcsa, kúp alakú volt a koponyája.

Becsléseik szerint a lány halálakor 20 év alatti lehetett, és fiatal korától kezdve szoros fejkötéssel élt, ami gyakorlatilag kúp alakúvá tette a fejformáját. A koponya CT-vizsgálata során a kutatók a koponyát alkotó csontban észleltek néhány változást: ennek nagy része vékonyabb volt a normálisnál, ami a lányt veszélyeztetetté tette a fejsérülésekkel szemben.

A kutatók megállapították, hogy a lány halálát fejsérülés okozta – a koponyája elölről egészen a hátuljáig megtört, és nem mutatkozott gyógyulás jele. A kutatók szerint a törést egy széles élű tárggyal okozhatták. A csontváz többi részét még nem találták meg a sírban található maradványok között.

Kapcsolódó
Lenyűgöző kincsekkel temették el a jégherceget

A nagyjából 1300 éve elhunyt gyermek mindössze 18 hónapos lehetett.

The post 6200 éves, kúp alakú koponyájú lány maradványaira bukkantak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest