Egy a közelmúltban megjelent tanulmányban egy gyors rádiókitörést (FRB) követnek nyomon a forrásáig – írja a ScienceAlert. Az eredmények alapján az FRB 20190208A egy apró, halvány, távoli törpegalaxisból származik, ami szokatlan forrásnak tekinthető.
Az FRB-k nagyon rövid, ám rendkívül erős rádiójelek, amelyek napjaink csillagászatának legnagyobb rejtélyei közé tartoznak. A kitörések többsége egyszeri, de akadnak ismétlődőek is közöttük. A jelek hátterében feltételezhetően olyan nagy energiájú objektumok állnak, mint amilyenek az intenzív mágneses mezővel rendelkező neutroncsillagok, az úgynevezett magnetárok, természetükkel kapcsolatban azonban sok még a kérdőjel.
Az új publikáció azt jelzi, hogy az FRB-k komplexebbek a vártnál. Danté Hewitt, az Amszterdami Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a gyors rádiókitöréseket befogadó galaxisok többsége nagy, csillagaontó rendszer, az FRB 20190208A gazdagalaxisa viszont rendkívül halvány és kicsi.
Az érintett kitörés ismétlődő, és először 2019 februárjában detektálták. 2021 februárja és augusztusa között Hewitték 65,6 órán keresztül figyelték a forrást, ez alatt még kétszer észlelték a jelt. Az adatokból pontosítani tudták a kibocsátás helyét, majd optikai távcsövekkel további megfigyeléseket végeztek.
„A gazdagalaxis azonosítására tett kezdeti kísérleteink nem mutattak ki forrást az FRB helyén” – mondta Hewitt, hozzátéve, hogy ez kissé zavarba hozta őket. Ilyen esetben több lehetséges magyarázat is szóba jöhet, a további megfigyelések után arra jutottak, hogy a jelek egy rendkívül halvány törpegalaxisból érkeztek.
A hasonló rendszerek észrevétele nem egyszerű, különösen, ha távol vannak. Az érintett galaxis halványsága miatt a pontos távolságot nem tudták meghatározni, de az FRB rádiójelének szóródása alapján a rendszer nagyjából 7 milliárd fényévre lehet.
Ezzel az FRB 20190208A az egyik legtávolabbi gyors rádiókitörés, amelyet valaha felfedeztek, a jel ugyanakkor elsősorban gazdagalaxisa miatt izgalmas.
Hewitt szerint a rendszer 10–100-szor halványabb, mint az FRB-galaxisok többsége. Az ilyen törpegalaxisok kevés csillagnak adnak otthont, igaz, ezekben a rendszerekben találhatóak az univerzum legnagyobb csillagai, amelyek elpusztulva óriási szupernóva-robbanást okoznak, majd gyakran magnetárrá alakulnak.
Eddig aránylag kevés gyors rádiókitörést sikerült lokalizálni, ami viszont érdekes, hogy több ismétlődő FRB is törpegalaxisokhoz köthető. Erre az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az efféle rendszerekben kedvezőek a körülmények az ilyen kitöréseknek. Az FRB alaposabb megértéséhez természetesen rengeteg vizsgálatra lesz még szükség.
The post 7 milliárd fényévről érkezett ismétlődő rádiójel first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu