A Juventus a hét közben hátrányból fordítva nyert a Celta Vigo ellen az Európa Ligában, ezt a momentumot azonban nem tudta átmenteni a bajnokságra is, és hazai pályán 3-0-ra kikapott a Laziótól.
Hullámzó játékot és Kolo Muani les miatt érvénytelenített gólját hozta a meccs eleje. A rómaiak aztán Provstgaard fejesével vezetést szereztek a 37. percben, majd kis híján megduplázták előnyüket, de Tavares megpattanó lövése a léc tetejére hullott a 44. percben.
A torinóiak a második félidőben sem jelentettek túl sok veszélyt a Lazio kapujára. A 66. percben aztán még nagyobb bajban találták magukat, ugyanis Celik nem lépett ki Isaksenre, aki eljutott előbb a tizenhatosig, majd befelé cselezett és ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot.
Az Opta egy érdekességre hívta fel a figyelmet:
legutóbb 77 éve, 1949. október 16-án, az Atalanta ellen fordult elő, hogy a Juventus kapuját két különböző dán játékos vegye be egy olasz bajnokin.
A végén még a csereként beállt Dele-Bashiru is betalált, simán kikapott otthon a Juventus, és kijelenthető, hogy Lucanio Spalletti csapata volt a forduló vesztese, ugyanis az előtte lévő riválisok közül szinte mindenki nyerni tudott (a Cagliari még pályára lép a fordulóban), a Como és a Frosinone pedig megelőzte a Juvét.
Spalletti egyébként eltiltását töltötte, miután az előző fordulóban pirosat kapott, így segítője, Marco Domenichini ült ezúttal a kispadon.
A Lazio közben veretlen eddig a szezonban Gennaro Gattuso irányításával, egy döntetlen mellett ez már a hatodik győzelme volt, és tartja a lépést az éllovas Interrel.
A Milannak egy kihagyott tizenegyes is belefért
Az AC Milan házigazdaként 3-2-re nyert az Atalanta ellen. Goncalo Ramos, Adrien Rabiot és Mario Gila góljaival a hazaiak az 58. percben már 3-0-ra vezettek (ebbe még belefért az is, hogy Ramos egy tizenegyest kihagyot), és bár a bergamóiak később kétszer is betaláltak, pontot nem tudtak szerezni. A milánóiak a Ferencvárossal is találkoznak majd az Európa Ligában, a két csapat november 5-én a San Siro Stadionban csap össze.
A Como 3-1-re nyert a Fiorentina vendégeként: a firenzeiek április 13. óta nyeretlenek otthon a Serie A-ban.
Az Udinese sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, az együttes ezúttal otthon maradt alul 3-0-ra a Leccével szemben.
Serie A, 7. forduló
Juventus-SS Lazio 0-3 (0-1)
AC Milan-Atalanta 3-2 (2-0)
Fiorentina-Como 1-3 (1-2)
Udinese-Lecce 0-3 (0-2)
The post 77 éve nem történt ilyen a Juventussal first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





