Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a világ egyik legismertebb youtubere, MrBeast Jesse Tinsley techvállalkozóval közösen bejelentette, hogy megvásárolná a TikTok amerikai részlegét. Néhány nappal a bejelentés után a Bloomberg azt írja, az ajánlat nagységrendjére is fény derült.
Az üzletember szerint az ő ajánlatuk „jóval magasabb”, mint egy rivális vevő, vélhetően a Los Angeles Dodgers korábbi tulajdonosa, Frank McCourt és társai által kinyilatkoztatott irányár, ami azt jelzi, jóval 20 milliárd dollár, vagyis 7821 milliárd forintnál magasabb összegről van szó. Bár a platform kínai anyacége állítja, továbbra sincs tervben a platform amerikai érdekeltségeitől való megválás,
Tinsley becslése szerint egy 25 milliárd dolláros ajánlattal már sikerrel járhatnának.
Jimmy Donaldson, ismertebb nevén MrBeast először január 13-án jelentette be az X-en, hogy készen áll megvenni a TikTokot, hogy az ne szűnjön meg az Egyesült Államokban. Erre azért van szükség, mert egy tavaly áprilisban elfogadott amerikai törvény kimondta: amennyiben 2025. január 19-ig nem találnak új, nem kínai tulajdonost az applikáció amerikai érdekeltségének, el kell távolítani az alkalmazásboltokból és az internetes tárhelyszolgáltatásokból.
Donald Trump beiktatása előtt néhány órára el is tűnt az alkalmazás a boltokból, ám az elnök nem sokkal később aláírt egy rendeletet, amelynek értelmében 75 nappal elhalasztják a TikTok alkalmazását tiltó törvény végrehajtását. Az elmúlt hetekben számos ajánlat érkezett már a ByteDance-hez az alkalmazás kapcsán, ám egyelőre úgy tűnik, egyik sem ért célt. Tinsley szerint teljes a rádiócsend az anyacég felől.
The post 8000 milliárd forintot gyűjtött össze a TikTok megvásárlására MrBeast first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu