Az egyik vendéget egy 85 éves, az 1940-es Japán Nagy Nemzetközi Kiállításra szóló jeggyel engedték be az oszakai világkiállításra – írja a szervezők tájékoztatására hivatkozva a Guardian.
A tokiói Japán Nagy Nemzetközi Kiállításra 1938-ban kezdtek el jegyeket árulni, de a második világháború eszkalálódása miatt az eseményt soha nem tartották meg.
Az áprilisban megnyílt és október közepéig tartó, nyugati Oszaka városában megrendezésre kerülő Expo 2025 szervezői a régi jegyét felhasználni próbáló gyűjtő megjelenése után közölték, hogy minden olyan látogatót ingyen be fognak engedni, aki az 1940-es kiállításra szóló jeggyel nézné meg a világkiállítást. A közlemény szerint az első ilyen régi jegyet még hétfőn cserélték ki egy idei rendezvényre szóló jeggyel.
A japán média beszámolói szerint a szerencsés látogató egy Takenava Fumija nevű 25 éves férfi volt, akinek az a hobbija, hogy világkiállításokhoz kapcsolódó relikviákat gyűjt. A távol-keleti szigetország fővárosában, Tokióban élő fiatalember egyébként azért utazott eredetileg Oszakába, hogy meglátogassa az ott élő szüleit. De ha már a városban járt, úgy döntött, megpróbál a világkiállításra is bejutni az 1940-es rendezvényre szóló jegyével, amit még márciusban vásárolt az interneten.
A világkiállítások története 1851-ben kezdődött a londoni Kristálypalotában rendezett kiállítással, és Párizs is ennek az eseménysorozatnak köszönheti az azóta a város szimbólumává váló Eiffel-tornyot. kiállítással kezdődött, és ma már ötévente rendezik meg különböző helyszíneken.
A brit lap cikke szerint a mostani világkiállítás szervezői csak a japán rendezésű expók hagyományait folytatják, hiszen az 1970-es oszakai, és a 2005-ös, Aicsi prefektúrában tartott világkiállításra is bemehettek azok a vendégek, akik rendelkeztek az 1940-es eseményre szóló jegyekkel.
The post 85 éves jeggyel engedtek be egy látogatót az oszakai világkiállításra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu