Az Emilia Pérez című filmmusical sztárja és az Oscar-díj történetének első transznemű jelöltje, Karla Sofía Gascón bocsánatot kért, miután a héten újra felbukkantak a közösségi médiában a muszlimokról, George Floydról és az Oscar-díj sokszínűségéről szóló ellentmondásos nézeteit kifejező bejegyzései.
Szeretnék reagálni a beszélgetésekre, amelyek a múltbeli közösségi médiás posztjaim körül zajlottak, és amelyek fájdalmat okoztak. Egy marginalizált közösség tagjaként túlságosan jól ismerem ezt a szenvedést, és mélységesen sajnálom azokat, akiknek fájdalmat okoztam. Egész életemben egy jobb világért küzdöttem. Hiszek abban, hogy a fény mindig győzedelmeskedni fog a sötétség felett
– fogalmazott új nyilatkozatában Gascón, akinek évekkel ezelőtti tweetjei most kaptak figyelmet, amelyek közül néhány 2016-ig visszamenőleg a muszlimok öltözködését, nyelvét és kultúráját vette célba Spanyolországban. Azt is javasolta, hogy az iszlámot tiltsák be.
Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy 2020-ban egy fehér minneapolisi rendőr megölte George Floydot, egy fekete férfit, és ezzel országos tiltakozást váltott ki a rendőri brutalitással és a rasszizmussal kapcsolatban, Gascón úgy értékelte Floydot, mint drogfüggőt, akivel „nagyon kevesen törődtek”.
Gascón rendszeres szereplője volt a mexikói telenovelláknak, mielőtt 2018-ban nemet váltott. Az Emilia Pérez című filmben egyszerre alakít egy fenyegető kartellbárót és a nőt, aki a bűnöző saját halálának megrendezése után bukkan fel, Emilia Pérezt, írja az AP News.
The post A 13 Oscar-jelölést kapó Emilia Pérez transznemű főszereplője bocsánatot kért rasszista és iszlámellenes posztjai miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu