A folyamatos balos hisztériakeltés közepette dolgozó székesfehérvári kollégáknak hála a Tisztiorvosi Hivatal mérései mindenhol negatív eredménnyel zárultak. Ez azt jelenti, hogy most már az összes korlátozást fel lehet oldani, nem csupán tisztálkodásra, hanem ivásra is alkalmas a csapvíz a Fejér Vármegyei Szent György Oktatókórház B épületében – írta Takács Péter egészségügyi államtitkár közösségi oldalán. „A beszerelt vízkezelő gép jól működik, a baktérium mindenhol eltűnt.”
Nyáron több beszámoló is megjelent arról, hogy a székesfehérvári kórház szülészetén fertőzés miatt nem lehet inni a csapból, sőt, tisztálkodásra sem alkalmas a víz. Az RTL Híradójának nyilatkozott egy nő, aki arról számolt be, hogy saját magát és a babáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és a vécét sem lehetett lehúzni, emiatt többen is visszatartották a székletüket.
A kórház rutinvizsgálata július végén mutatta ki először a baktériumot a vezetékes vízben. Többször fertőtlenítettek, mégsem sikerült megszabadulni a fertőzéstől.
Az üggyel kapcsolatban Magyar Péter is megosztott egy történetet, ami szerint egy vajúdó nő szobájába engedtek be a nővérek vízvezeték-szerelőket, a férj pedig egy nővérrel sebtiben körbetekerte a feleségét lepedőkkel. Takács Péter korábban azt mondta lapunknak: több szokatlan dolog is történt az ügyben. Az egyik, hogy noha mindössze néhány évvel ezelőtt cserélték ebben az épületben a vezetékrendszert, a fertőzés ennyire makacsul megállt. Azt is kiemelte az államtitkár, hogy a fehérvári kórház többi épületében nem jelent meg a pseudomonas aeruginosa baktérium, csak a B épületben okozott tartós problémát. Ez szintén arra utal szerinte,hogy kizárólag ennek az épületnek a vezetékrendszerében lehet valami, ami kedvez a baktérium megtelepedésének, ezért át fogják nézni a műszaki rendszert, hogy választ találjanak.
The post „A baktérium mindenhol eltűnt” – most már ivásra is alkalmas a csapvíz a botrányokkal sújtott székesfehérvári kórházban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu