„A biztonsági előírások lassan szigorúbbak, mint egy börtönben” – fideszes szálat is találtunk a kórházi kameratelepítésekben

Thumbnail for 6613994

Az osztályon dolgozó kollégáimtól tudtam meg, hogy új, kínai kamerákat szereltek fel, melyek akkor még nem működtek, de a többiek már azt rebesgették, hogy a személyzet be- és kilépését akarják monitorozni. A kamerához van kártyaolvasó is. Állítólag a kártyás beléptetéssel azért nem elégszenek meg, mert azt könnyen ki lehet játszani, ha átadjuk egymásnak a mágneskártyát. Más kórházak dolgozói is megerősítették: jó pár budapesti egészségügyi intézményben felszereltek ilyen kamerákat. Előzetesen senkit nem tájékoztattak erről, szájhagyomány útján értesültünk róla

– mondta el a 24.hu-nak az egyik fővárosi kórház dolgozója.

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) is azt közölte lapunkkal, hogy „az érintett kórházakban dolgozó tagjaink ezen fejleményekről sem írásban, sem szóban nem kaptak tájékoztatást.” A helyzet később sem változott.

„Tájékoztatást továbbra sem kaptunk, mint ahogyan nem egyeztették velünk az elfogadott salátatörvényben szereplő, ide vonatkozó részeket sem” – válaszolta megkeresésünkre a Magyar Orvosi Kamara. A június 5-én benyújtott törvényjavaslatban, illetve az ez alapján módosított egészségügyi törvényben az szerepel, hogy július 1-jétől „az egységes beléptető rendszer arcképazonosításon alapuló technológiára épül, ennek keretében a foglalkoztatott be- és kilépése során készült, biometrikus azonosításra alkalmas arcképmás adatát” is kezelheti.

Több budapesti kórházban kötelezően meg kellett jelennie minden dolgozónak arcképfotózásra, amivel szerintem az arcfelismerő rendszerhez építenek fotóadatbázist. Volt, ahol a fotózás előbb lezajlott, minthogy hivatalos tájékoztatást adtak volna a beléptető rendszerről. Számomra ijesztő, ami történik, és mélyen felháborít. Nem kaptunk indoklást arra, hogy miért nem elégséges a biometrikus azonosítás nélküli beléptető rendszer. Egy másik budapesti kórházban járva már működő kamerákat láttam, az alattuk lévő kártyaolvasón található kijelző mutatja, hogy mit vesz fel a kamera. Ott pedig az intézmény egész aulája rajta van a képen, tehát nem csak a be- és kilépéskor a magukat azonosító dolgozókat veszi a kamera

– fogalmazott a kórházi forrásunk.

Hozzáfűzte: „Más kórházakban dolgozóktól szintén azt hallom, rendkívüli sebességgel vezénylik őket a fotózásra, néhol nem is adnak tájékoztatást arról, hogy mihez kell a fotó. Volt, ahol csak egy jelenléti ívet töltettek ki a dolgozókkal, írásos tájékoztatást nem kaptak. Az én munkahelyemen nem hivatalos forrásból tudtuk meg, hogy kötelező megjelenni a fotózáson, melyre az azt követő héten három nap állt rendelkezésre. Extrém gyorsasággal nyomják át a munkavállalókon a rendszert, van, ahol fenyegetik őket, ha nem mennek el fotózásra.” Azt is elmondta, hogy a beléptető rendszerrel és az arcképes mágneskártya bevezetésével egyetért, sőt azzal is, hogy belépéskor térfigyelő kamerával azonosíthassák, de a biometrikus adatok kötelező megadását nem fogadja el. „Ez teljesen szükségtelen korlátozása a magánélethez és a személyes adatainkhoz fűződő alapjogoknak, amivel nem áll arányban a beléptető rendszer bevezetésével elérni kívánt közérdek” – hangsúlyozta a kórházi forrásunk.

Két rendszer fut párhuzamosan?

Engem is lefotóztak az új, arcfelismerős kamerarendszerhez. Egy jelenléti ívet kellett aláírnom, semmilyen elismervényt vagy az adatkezelésről szóló papírt nem kaptam. Nem mondták meg, hogy pontosan mire fogják használni a fényképemet. Azért furcsa a dolog, mert ahol én dolgozom, már van olyan belépőkártyás azonosító rendszer, amely képen is rögzíti a be- és kilépő dolgozót. Nem értem, mi szükség egy jóval drágább új rendszerre. Ráadásul a két rendszer most párhuzamosan fut, egyszerre kell használnunk a régit és az újat

– mondja egy másik, szintén egy fővárosi intézményben dolgozó, ugyancsak névtelenséget kérő forrásunk. „Van olyan osztály a kórházban, ahol a betegek kezelésére szolgáló berendezések kétharmada nem működik, de nem javítják meg. Az épület is egy romhalmaz, arra sincs pénz, viszont a biztonsági előírások lassan szigorúbbak, mint egy börtönben. Volt olyan kollégám, aki nem járult hozzá a fotózáshoz, ezért elbocsátották, miközben így is kevesen vagyunk. Mire jó ez az egész?” – kérdezi riportalanyunk. „Hozzáteszem: négy éve drákóian üldözik a fusizást, a magánbetegek közkórházi munkaidőben való kiszolgálását. Ennek dacára ma is vannak nálunk olyan orvosok, akik a műszakjuk alatt kimászkálnak a privát rendelésükre, holott a dolgozók mozgását jelenleg is rögzítik. Kíváncsi vagyok, ha ezek a szuperkamerák működésbe lépnek, lebuktatják-e őket? Szerintem eddig sem a berendezésen múlott.”

Harmadik belsős forrásunk konkrét intézményeket is megnevezett.

The post „A biztonsági előírások lassan szigorúbbak, mint egy börtönben” – fideszes szálat is találtunk a kórházi kameratelepítésekben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest