A buszsofőr rosszulléte miatt csapódhatott a busz a szolnoki gimnáziumba – megszólalt a polgármester

Belecsapódott a Varga Katalin Gimnáziumba szerda reggel nyolc óra körül egy helyi járatú busz Szolnokon. Györfi Mihály, a város polgármestere nyilatkozott lapunknak a megrázó balesettel kapcsolatban.

Egyelőre úgy tűnik, hogy egy súlyos és 22 könnyű sérültje van a balesetnek. Tudomásom szerint egy idős hölgy szenvedett súlyos sérülést. Az volt a legnagyobb szerencse, hogy egy nagy fa felfogta az ütközést a becsapódás előtt, és egyetlen gyerek sem sérült meg az iskolában tartózkodó diákok közül

– mondta lapunknak Győrfi, hozzátéve: végül egyik mentőhelikopter bevetésére sem volt szükség.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerda reggel nyolc óra körül egy helyi járatú busz közlekedett Szandaszőlős irányából a belváros felé, amikor ismeretlen okból letért az útról és a Varga Katalin Gimnáziumnak csapódott. A balesetben egy gyalogos, valamint a buszon ülők közül sokan megsérültek. Megkérdeztük a város polgármesterét arról is, van-e bármilyen információja arról, hogy mi okozhatta a balesetet.

A rendőrség vizsgálja, hogy rosszullét vagy műszaki hiba okozta-e a balesetet. A legnagyobb valószínűséggel a buszsofőr rosszulléte miatt történt a baleset, de ezt még vizsgálja a rendőrség. Fontos kiemelnem, hogy példa nélküli volt az összefogás a mentősök, a katasztrófavédők, a rendőrök és az önkormányzat között. Még rendőrségi kocsival is vittek sérülteket a kórházba a baleset után. Úgy tűnik, hogy nem okozott nagyobb rongálást a busz a gimnázium épületében, de a biztonság kedvéért azonnal kiküldünk a helyszínre egy statikust, hogy megvizsgálja az épületet

– árulta el a polgármester, hozzátéve, hogy a város minden segítséget megad a balesetben érintetteknek.

Kedves Mónika, a gimnázium igazgatója az intézmény oldalán azt írta, az iskola épületében nem történt személyi sérülés. Hozzátette: a baleset következtében kialakult helyzetre való tekintettel a mai napon eltekintenek a tanórai késések regisztrálásától.

Kerestük a mentősöket is, hogy megtudjuk, pontosan hány sérültje van a balesetnek, illetve milyen súlyos az állapotuk, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

The post A buszsofőr rosszulléte miatt csapódhatott a busz a szolnoki gimnáziumba – megszólalt a polgármester first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest