A Coldplay egyik tavalyi koncertjén történt csókkamerabotrány női főszereplője, az akkori főnökével a VIP-páholyban ölelkezve lebukott Kristin Cabot az eset után bő fél évvel újra a nyilvánosság elé állt, és Oprah Winfrey podcastjában többi között arról is beszélt, hogy szerinte a volt főnöke egy egyszerű lépéssel könnyedén megakadályozhatta volna a bonyodalmakat, amelyekbe mindketten kerültek – számolt be a LADbible.
A botrány miatt az Astronomer nevű techcég vezérigazgatói székéből távozni kényszerülő Andy Byron azonban nem volt hajlandó megtenni ezt a lépést, miután lebukott a cég HR-igazgatójaként dolgozó nővel, vagyis az egyik beosztottjával.
A csókkamerabotrány idején már nem is élt együtt a feleségével
Cabot szerint ugyanis a férfi, aki hozzá hasonlóan azóta el is vált a házastársától, a történtek idején már nem élt együtt a feleségével. És, ha ezt a tényt tudatta volna a nyilvánossággal, akkor Cabot szerint nem lett volna ekkora kalamajka az első randijukból.
Rám maradt a felelősség, és engem támadtak emiatt, míg ő hallgatott – ez nem olyan tulajdonság, amit egy barátban, partnerben vagy főnökben keresek, ezért nincs köztünk kapcsolat. (…) Az egész ügy menetét megváltoztatta volna, ha kiadott volna egy nyilatkozatot, amelyben azt mondja: »A koncert idején a feleségemmel külön éltünk.” Ahogyan a férjem is tette. De nem tette, így továbbra is házasságrombolónak neveztek
– fogalmazott az 53 éves nő.
@instaagraace trouble in paradise?? #coldplay #boston #coldplayconcert #kisscam #fyp ♬ original sound – grace
Az egykori HR-igazgató élete azóta romokban
Cabot egyúttal arról is sokat beszélt, hogy a botrány gyakorlatilag tönkretette az életét, hiszen a videó miatt miatt fel kellett mondania a techcégnél, és azóta is hiába próbál munkát keresni, senki nem akarja alkalmazni, mert házasságtörőnek gondolják. Miközben annál az ölelésnél intimebb dolgot soha nem is csináltak a volt főnökével. Vagyis a pletykákkal ellentétben nem volt szerelmi viszony köztük, és szexuális kapcsolatot sem létesítettek egymással.
Ráadásul úgy tapasztalta, hogy nem is a férfiak irányából zúdult rá igazán nagy gyűlölet, hanem a nők felől, akik a férjüket elcsábító nőkkel azonosították őt.
Byron még nem adott ki nyilatkozatot a júliusi, mára már hírhedtté vált pillanat óta, de Cabot szerint rengeteg érdeklődést és állásajánlatot kapott a munkaadóktól, míg ő még mindig küzd a munkakereséssel.
A hasonló botrányok kívülállókra gyakorolt pszichológiai hatásaival korábban külön cikkben is foglalkoztunk:
The post A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





