Andrej Babis szerint a cseh államfő arra kérte, hogy gazdasági és politikai szerepe összeférhetetlenségének megoldását magyarázza el a nyilvánosságnak. Ezt az októberi képviselőházi választásokon nyertes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke, a cseh kormányfői tisztség várományosa szerdán Prágában jelentette ki azt követően, hogy a Hradzsinban találkozott az államfővel.
Babis újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy az összeférhetetlenséggel kapcsolatos lépéseit az államfőnek megmagyarázza. Petr Pavel kérését, hogy a probléma megoldásáról elsősorban a cseh közvéleményt tájékoztassa, a vállalkozóból lett politikus nem kommentálta.
Már korábban megígértem, hogy ezt megmagyarázom neki, ígéretemet természetesen betartom. Most úgy néz ki, hogy az elnök elsősorban azt szeretné, hogy a probléma megoldását a nyilvánosságnak magyarázzam el, és ne neki
mondta Andrej Babis kérdésekre válaszolva.
„Közöltem vele, hogy a dolgozom a megoldáson, amely összehangban lesz a cseh bíróságok álláspontjával és az Európai Bizottság véleményével” – szögezte le a cseh kormányfői poszt várományosa konkrétumok és részletek nélkül.
„Megvitattuk ezt. Az elnök úrnak van véleménye. Beszéltünk bizonyos szervek bizonyos határozatairól. Áttanulmányozzuk őket, s azután nyilatkozom” – húzta alá Andrej Babis. “Bizonyos médiákban az a helyzet, hogy még halálom után is azt fogják írni, hogy összeférhetetlenségben vagyok” – jegyezte meg ironikusan.
A köztársasági elnök irodája a találkozóval kapcsolatban eddig nem adott ki semmiféle információt.
Több tízezer embert foglalkoztató cég
Az ANO elnöke korábbi kormányfői megbízatása idején (2017-2021) cégeit, köztük a több tízezer embert foglalkoztató Agrofert holdingot speciális vagyonalapokba helyezte, hogy megfeleljen az összeférhetetlenségi törvény követelményeinek. A közelmúltban azonban bejelentette, hogy a vagyonalapok megszűntek, és újra egyedüli tulajdonosa az Agrofertnek.
Andrej Babis újságírók előtt elismerte, hogy az államfőnek voltak bizonyos megjegyzései a kormány tervezett programnyilatkozatának néhány fejezetével kapcsolatban is. „Tájékoztatni fogom koalíciós partnereinket, azután meglátjuk” – mondta a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott politikus minden további részlet nélkül.
Az ANO a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal tárgyal az új kormány megalakításáról. Az új koalíciónak 108 mandátuma lesz a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban.
(MTI)
The post A cseh választáson nyertes Babisnak a nyilvánosság előtt kell elmagyaráznia, hogyan oldja meg az összeférhetetlenséget first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





