A DK meghallgat, megküzd, megvéd – ígérte Dobrev Klára

Dobrev Klára szerint új DK született, amely már nem kizárólag klasszikus, parlamenti pártként működik. Az elmúlt 14 évben azért küzdöttek, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, de ez nem elég. Egy olyan új élet, új ország, új társadalmi rend lehetőségét is meg kell teremteni, amit baloldaliként igazságosnak tartanak, ami jobbá tenné az emberek életét a kormányváltás után, mondta a pártelnök, amikor bemutatta politikájuk három pillérrét: meghallgat, megküzd és megvéd.

Erről fog szólni a politikájuk. A következő hetekben, hónapokban a lehető legtöbb településen mutja be, mit jelent ez. Azt ígérte: a DK az embereket segítené hétköznapi harcaikban, amit az igazságért, a megélhetésért, és az elismerésért vívnak.

Meghallgatnak mindenkit. Ő is országjárásba kezd. Piacokon, tereken, pályaudvarokon fog megjelenni, hogy bárki leülhessen vele beszélgetni testőrök, golyóálló mellény, embereket félrelökő pártaktvisták nélkül, hogy megkérdezze, milyen valódi változást várnak az emberek a saját életükben. Megküzdenek azokért, akiket elnyom a rendszer, akiket a bankok igazságtalanul kisemmiznek.

Meg fogok küzdeni azokért is, akik ma még félnek kiállni a jogaikért. Meg fogok küzdeni minden egyes gyerekért, akit bántottak, és akár a gyónási titok miatt, akár a magasrangú politikusok érintettsége miatt nem védenek meg.

Azt ígérte: a DK megvédi az embereket, a kiszolgáltatottakat, a dolgozókat, a nyugdíjasokat, a fiatalokat, mindenkit, akit a hatalom magára hagyott. Ez a három pillér adja új DK baloldali politikájának lényegét, mondván, nekik a baloldaliság nem divatos szólam, hanem mély, emberi meggyőződés. Nem csak lecserélni akarják a kétharmados kormánypártot és Orbán Viktort, hanem új rendszert, egy igazságos, európai és szabad Magyarországot akarnak építeni, ahol a politika nem a hatalomért dolgozik, hanem az emberekért.

The post A DK meghallgat, megküzd, megvéd – ígérte Dobrev Klára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest