A drogügyi kormánybiztos célkeresztjébe került Bárány Attila

Thumbnail for 6614566

Furcsa posztot tett közzé Facebook-oldalán Horváth László fideszes országgyűlési képviselő és drogügyi kormánybiztos, benne egy mindössze tizenhat másodperces videóval, aminek főszereplője a DJ-pultból a „Szívjál be, álljál be!” mondatot ismételgeti.

A politikus a kapcsolt szövegben kijelentette, hogy „a videón nem egy világvégi talponálló önjelölt lemezlovasa látható és hallható”, majd két fontos kérdést tett fel:

Tessék mondani, ez még a sérthetetlen művészi szabadság? Tényleg helye van az ilyen kábítószer-promóciónak, és ezzel szemben elég lesz egy tartalmas prevenciós osztályfőnöki óra?

Horváth rövidesen kommentelt is a saját bejegyzése alatt, a következőképpen:

Majd a szabad sajtó úgyis leírja, hol és ki hallható. Meg persze vélhetően azt is, hogy fiatalkorúak biztosan nem voltak jelen, nem is hallgatnak ilyesmit, és egyébként is átvitt értelemben kell érteni, a fiatalok csak szórakozni, mi pedig cenzúrázni akarunk… Számunkra továbbra is a gyermekek és fiatalok védelme az első: nincs alku azokkal, akik megmérgeznek másokat, és mások gyermekeit!

A kérésnek eleget is teszünk: a rövid felvételen Bárány Attila, az ellenzékiséggel nehezen vádolható Jeszenszky Zsolt vezette, sokszor csak DJ Szövetségként emlegetett Magyar DJ és Producer Egyesület általános alelnöke látható.

A Szövetség hivatalos oldala szerint Bárány „maga is rendkívül profi, precíz, kiváló diszkós”, így nem is csoda, hogy négyszer (2008, 2009, 2010, 2012) választották meg a év DJ-jének, egyszer az év mainstream DJ-je (2013) lett, de az elmúlt években a DJ Szövetség Inspirátor- (2020), illetve életműdíját (2023) is átvehette.

The post A drogügyi kormánybiztos célkeresztjébe került Bárány Attila first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest