A Fehér Ház szerint konstruktív volt az első egyeztetés Iránnal az atomprogramról

Thumbnail for 6452965

A Fehér Ház konstruktívnak és pozitívnak minősítette az iráni atomprogramról a teheráni kormány küldöttségével szombaton Ománban tartott első egyeztetést, a következőt egy hét múlva tervezik – írja az MTI.

Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint a Steve Witkoff elnöki különmegbízott vezette amerikai delegáció tárgyalópartnere az iráni külügyminiszter, Abbász Aragcsi által vezetett teheráni küldöttség volt. Witkoff az egyeztetésen rámutatott: az amerikai elnöktől arra kapott utasítást, hogy az Egyesült Államok és Irán között fennálló nézetkülönbségekre – amennyiben lehetséges – párbeszéd és diplomácia útján találjon megoldást.

Ezek a kérdések nagyon összetettek, és Witkoff mai közvetlen megbeszélése egy előre tett lépés volt a kölcsönösen előnyös végeredmény felé

– olvasható az amerikai elnöki hivatal által kiadott dokumentumban, amelyből az is kiderül, hogy a két fél egy hét múlva ül ismét tárgyalóasztalhoz Ománban.

Az Egyesült Államok az egyeztetésekkel mindenekelőtt az iráni atomprogram lezárását akarja elérni. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján megismételte, hogy Washington célja egyértelmű: nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyver birtokába kerüljön, és ennek elérése érdekében minden eszközt felhasznál, de Donald Trump elnök szeretné elkerülni a súlyosabb következményt. Trump az elmúlt hetekben többször utalt arra – legutóbb hétfőn, az izraeli kormányfő társaságában –, hogy amennyiben Iránnal nem jut megállapodásra a tárgyalóasztalnál, a katonai megoldást sem zárja ki.

The post A Fehér Ház szerint konstruktív volt az első egyeztetés Iránnal az atomprogramról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest