A Fidesz a Magyar Péter által bejelentett iskolakezdési támogatást bírálta, a kormányfő visszaszólt

Bírálta a Fidesz parlamenti frakciója a Tisza-kormány által bejelentett iskolakezdési támogatási programot. A kormánypárt közleménye szerint Magyar Péter a választási kampányban még arról beszélt, hogy 700 ezer gyermek részesül majd 100 ezer forintos támogatásban, a most ismertetett intézkedés azonban a Fidesz állítása szerint csak 400 ezer gyermekre terjed ki.

A frakció azt is kifogásolta, hogy a támogatásra jogosult családok augusztusban nem a teljes összeget kapják meg, hanem annak csak az első részletét. Szerintük ez eltér a kampányban megfogalmazott ígéretektől.

A Fidesz a saját intézkedéseivel kérkedik

A közlemény szerint a támogatási rendszer további problémája, hogy nem átlátható a jogosultak köre. A Fidesz úgy véli, előfordulhat, hogy egyes rászoruló családok kimaradnak a programból, miközben jobb anyagi helyzetben lévő háztartások is részesülhetnek a támogatásból. A kormánypárt ezért úgy látja, hogy a TISZA nem tartja magát ahhoz a korábbi vállalásához, miszerint elsősorban a rászoruló családokat segítené.

A Fidesz emellett felidézte Magyar Péternek azt a kampányígéretét is, amely szerint kormányra kerülve megdupláznák a családi pótlékot. A közlemény szerint egyelőre nem ismert, hogy ez az intézkedés mikor és milyen formában valósulhat meg.

A kormánypárt hangsúlyozta azt is, hogy a családtámogatásokra fordított költségvetési források a Fidesz–KDNP kormányzása alatt jelentősen növekedtek. Közlésük szerint az erre fordított éves összeg 2010 és 2026 között mintegy ötszörösére, nagyjából 1000 milliárd forintról közel 5000 milliárd forintra emelkedett. A most bejelentett, 40 milliárd forintos iskolakezdési támogatás szerintük a jelenlegi családtámogatási rendszer összegének egy százalékát sem éri el.

Magyar irigységre gyanakszik

Magyar Péter Facebook-bejegyzésben reagált a kritikákra. A Tisza Párt vezetője azt írta, a Fidesz azonnal megtámadta a kormány intézkedését, amely 400 ezer rászoruló gyermeknek biztosítana 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.

Ti ezt értitek? Irigylik vajon?

fogalmazott bejegyzésében a miniszterelnök.

Az iskolakezdési támogatás részletszabályairól és a jogosultsági feltételekről a kormány a következő hetekben adhat további tájékoztatást.

Mit kell tudni az iskolakezdési támogatásról?

Az egyszeri, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást várhatóan mintegy 400 ezer gyermek családja kap meg. A támogatás az alábbi csoportokat érinti:

  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek (több mint 100 ezer fő),
  • a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek,
  • az emelt összegű családi pótlékra jogosultak,
  • a sajátos nevelési igényű gyermekek,
  • a Dobbantó programban vagy műhelyiskolai képzésben részt vevők,
  • az egyszülős családokban élő gyermekek,
  • a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőnél élők,
  • valamint az árvaellátásban részesülők.

A 100 ezer forintos támogatást két részletben kapják meg a jogosultak: az összeg első felét augusztus 24-ig utalják el, a második 50 ezer forintot pedig novemberben utalvány formájában biztosítják.

A novemberi utalvány részletszabályait külön jogszabály határozza majd meg, amely azt is rögzíti, hogy mire lehet felhasználni.

Magyar Péter közlése szerint a mostani rendszer átmeneti megoldás, és 2027-től egy összetettebb, célzottabb támogatási rendszertvezetnének be az iskolakezdési költségek enyhítésére.

The post A Fidesz a Magyar Péter által bejelentett iskolakezdési támogatást bírálta, a kormányfő visszaszólt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest