Még Magyar Péter miniszterelnök hivatalba lépése előtt, de már a Fidesz-kormány választási veresége után is több milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kiosztásáról döntött Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter – tudta meg a 24.hu.
A kiutalt támogatások többek közt azért érdekesek, mert a Tisza Párt választási győzelme után május 9-én miniszterelnöki esküt tett Magyar Péter első intézkedései közt utasította a leköszönő fideszes ügyvezető minisztereket, hogy tájékoztassák a beiktatását követő vezetői döntéseikről. Továbbá utasítást adott, hogy kötelezettségeket csak és kizárólag előzetes miniszterelnöki jóváhagyást követően vállaljanak.
Ezután derült ki, hogy hét miniszter saját bevallása szerint is vállalt pénzügyi kötelezettséget. Ezekről Magyar Péter azt mondta, kisebb és nagyobb súlyú döntések is vannak, de mindegyiket ki fogja vizsgálni a Tisza-kormány.
Ugyanakkor nemcsak az új kormányfő beiktatása után, hanem a választások előtti napokban és a Fidesz-kormány választási bukása utáni hetekben is születtek figyelemre méltó miniszteri döntések. Lapunk az Európai Bizottsággal közölt, hazai állami támogatások adatbázisában bukkant rá a kedvezményezettek listájára.
The post A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





