Alföldi Róbert Facebookon közölte: nem kért, ezért nem is kaphatott kulturális támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól a Fidesz-kormány alatt.
Az elmúlt 16 évben nem pályáztam az NKA semmilyen kollégiumához. Éppen ezért nem is kaphattam támogatást, több, mint két milliárd forintot különösen nem
– írta bejegyzésében a színész-rendező, válaszul a Fidesz keddi közleményére, melyben a párt Hankó Balázs melletti kiállása jegyében olyan, általuk baloldalinak tartott művészeket sorolt fel, akik állításuk szerint 2019 után támogatást kaptak kulturális produkciókra. A listán szerepel többek között Alföldi Róbert (2 milliárd 231 millió Ft), Molnár Áron (461 millió Ft), Nagy Ervin (100 millió Ft), Bródy János (16,5 millió Ft) és Majka (9,3 millió Ft) is.
Határozottan visszautasítom, hogy a nevemmel és hamis állításokkal próbálja az előző hatalom – konkrétan a Fidesz – igazolni az elmúlt időszakban nyilvánosságra került törvénytelenségeket, amik a Fidesz hatalma alatt történtek, különösen a választást megelőző időszakban. A szükséges jogi lépéseket megteszem
– olvasható Alföldi posztjában, melynek végén egy, a napokban kézhez vett, a Mandiner ellen jogerősen megnyert per indoklásának részletét is közzétette. Ezt kérésére változtatás és rövidítés nélkül közöljük:
„A kifogásolt tényállítás való voltát az alperes bizonyítani nem tudta
(…) a hamis tényállítás tűrésére a közszereplő felperes a téma közéleti jellegére tekintettel sem köteles (…).
Az alperes a sérelmezett közlések tekintetében a tőle elvárható
gondosságot, figyelmet elmulasztotta, mert a felperesre vonatkozó tényállításában nem valós tényről adott tájékoztatást.
[17] Ezért az elsőfokú bíróság az alperest helyreigazítás közzétételére kötelezte, melynek tartalmáról, módjáról a Pp. 499. § (1) bekezdése értelmében belátása szerint, a keresettel egyezően határozott.
Az Smtv. 12. § (1) bekezdéséből levezethetően valótlan állítások, hírek a véleménynyilvánítás szabadságát nem élvezik, mert azok közreadása a demokratikus nyilvánosságot nem szolgálja.
A megszólalás jogi megítélésénél – ugyancsak az Alkotmánybíróság által alakított gyakorlat szerint – különbséget kell tenni a tények állítása és az értékítéletek között. A megkülönböztetés alapja, hogy vélemények esetében a hamisság bizonyítása értelmezhetetlen,
a bizonyíthatóan hamis tények azonban önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt.”
Bródy és Molnár már cáfoltak
Bródy János menedzserén keresztül üzente meg szerdán, hogy „Hankó Balázs minisztersége alatt Bródy János nem kért és nem kapott támogatást az NKA-tól”. Hozzátették: a Bródy János 80 koncert megrendezésére a Broadway Ticket Hungary Kft. egymillió forint hozzájárulást nyert el.
Molnár Áron a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora csütörtöki adásában reagált a hírre:
Én az NKA-hoz életemben nem írtam pályázatot, soha. Hogy jön ki ez a 461 millió? Még mindig egy ilyen rendszer maradékában élünk, és előjön egy ilyen ügy. Ennek lehet jogi következménye?
A Fidesz közleményével kapcsolatban szerdán kérdéseket küldtünk a pártnak, egyebek mellett szerettük volna megtudni, hogy honnan származnak a nyilvánosságra hozott adatok, ám egyelőre nem kaptunk választ.
The post A Fidesz szerint Alföldi Róbert több mint 2 milliárd forint támogatást kapott, a színész szerint ez lehetetlen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





