Gratulálok. Sonnevend Pál kiváló jelölt
– írta Facebook-oldalán Navracsics Tibor, a korábbi Orbán-kormány közigazgatási és területfejlesztési minisztere.
Mint megírtuk, a Tisza-frakció Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak. A képviselőcsoport szombaton közölte, hogy az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága Hende Csaba alkotmánybírói megbízatásának megszűnését követően kérte fel a parlamenti frakciókat új jelöltek állítására.
A Tisza jelöltje az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára és korábbi dékánja. A frakció közlése szerint korábban az Alkotmánybíróságon dolgozott Sólyom László mellett, alkotmányjogi tanácsadóként pedig Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök munkáját is segítette.
A Tisza jelöltjét Török Gábor politikai elemző is méltatta. Ő azt írta:
Miután volt szerencsém Sólyom László elnöksége idején együtt dolgozni Sonnevend Pállal, ezt a döntést személyes tapasztalataim alapján is nagyon biztatónak gondolom. Ha 15 hasonlóan szuverén és felkészült (mindkettő egyaránt fontos) bírája lenne a testületnek, a mainál lényegesen nyugodtabbak lehetnének azok, akiknek fontos a hatalom alkotmányos korlátozása.
The post A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





