Öt fordulóval a vége előtt a Győr előnye három pont a címvédő FTC előtt, amely egy meccsel kevesebbet játszott. A két csapat április 19-én találkozik Győrben, előtte Borbély Balázs csapata a 6. helyezett Puskás Akadémiához látogat, míg a Fradi a kieső helyen álló Diósgyőrrel játszik a Groupama Arénában, majd bepótolja elhalasztott bajnokiját a felcsútiak ellen.
Nyomás semmiképp sincs rajtunk, mi csak csináljuk a dolgunkat, mérkőzésről mérkőzésre. Nyilván szeretnénk megnyerni mind az öt hátralévő mérkőzést, és akkor bajnokok leszünk, de ezt nem nyomásként éljük meg
– nyilatkozta az M4 Sportnak Schön Szabolcs, a Győr válogatott játékosa.
A Győr hallgatott a csapatkapitányára
Amikor a győri csapat elbukta a Konferencia Liga selejtezőjében a főtáblára jutásért zajló párharcot a bécsi Rapid ellen, Vitális Milán azzal próbálta vigasztalni magukat, hogy: „Ott a bajnokság, ott a Magyar Kupa, ezeket meg lehet nyerni”.
A Győr tartotta magát a csapatkapitány kívánságához, hiszen mindkét sorozatban esélye van a végső győzelemre, a kupában az elődöntőben jár, ahol épp az FTC lesz az ellenfele.
„Annak örülnénk, ha kupagyőztesek és bajnokok lennénk, de ott van a Ferencváros, amely tudjuk, milyen játékerőt, kvalitást képvisel, így nagyon nehéz dolgunk lesz” – tekintett előre Schön, aki a válogatottban győztes gólt szerzett Szlovénia ellen.
NB I, 29. forduló:
péntek:
Puskás Akadémia FC – ETO FC 17:45
Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK 20:00
szombat:
Kolorcity Kazincbarcika SC – Újpest FC, Miskolc 15:15
MTK Budapest – Zalaegerszegi TE FC 17:45
Nyíregyháza Spartacus FC – Paksi FC 20:00
hétfő:
Kisvárda Master Good – Debreceni VSC 20:00
A tabella:
1. ETO FC 28 16 8 4 54–28 56 pont
2. Ferencvárosi TC 27 16 5 6 52–28 53
3. Zalaegerszegi TE FC 28 12 9 7 43–32 45
4. Debreceni VSC 28 12 9 7 41–34 45
5. Paksi FC 28 12 8 8 54–39 44
6. Puskás Akadémia FC 27 11 6 10 34–33 39
7. Kisvárda Master Good 28 11 6 11 33–42 39
8. Újpest FC 28 9 7 12 37–46 34
9. Nyíregyháza Spartacus FC 28 8 8 12 38–46 32
10. MTK Budapest 28 7 8 13 47–58 29
11. Diósgyőri VTK 28 5 10 13 35–49 25
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 28 5 2 21 27–60 17
A 26. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzést kedden pótolják.
The post A Győr focistája a bajnoki hajráról: Annak örülnénk, ha kupagyőztesek és bajnokok lennénk, de ott van a Ferencváros first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





