A Demokratikus Koalíció elszámoltatná a szexragadozókat. Benyújtotta javaslatát a Büntető Törvénykönyv módosításáról azért, hogy a büntetőjogi védelem hatékonyabban és a társadalmi valóságnak megfelelően biztosítsa a szexuális erőszak áldozatainak jogait. A cél, hogy egyetlen erőszaktevő se úszhassa meg a felelősségre vonást.
Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék azt, aki „mást olyan magatartással, fenyegetéssel, érzelmi vagy pszichés nyomásgyakorlással, hatalmi vagy kiszolgáltatott helyzet kihasználásával vesz rá arra, hogy szexuális cselekményt végezzen vagy tűrjön el, ideértve azt is, ha a sértett a kényszerítő körülmények miatt ellenállásra képtelenné válik és csak eltűrni tudja a cselekményt, miközben a sértett beleegyezése nem áll fenn”.
Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kapna, aki a szexuális kényszerítést „hozzátartozó, felügyelt, gondozott, tanítvány vagy más függőségi helyzetben lévő személy sérelmére, illetve a sértettel szemben fennálló hatalmi vagy befolyási viszony kihasználásával” követi el.
Aki olyan személlyel létesít vagy kísérel meg szexuális cselekményt létesíteni, akinek nem áll fenn önkéntes, kényszertől mentes és kifejezett beleegyezése, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A beleegyezés-hiány
A beleegyezés érvényességét kizárja különösen, ha a sértett
- a) életkoránál,
- b) értelmi vagy pszichés állapotánál,
- c) tudatmódosító szer hatása alatt álló helyzeténél,
- d) kiszolgáltatottságánál, függőségi vagy alárendeltségi viszonyánál,
- e) meglepetésszerű elkövetés miatt
nem képes önkéntes, informált beleegyezést adni. A beleegyezés hiányának minősül különösen, ha a sértett a szexuális cselekmény ellen tiltakozik, ellenáll, sír, félelemből vagy sokkhatás miatt lefagy, illetve olyan módon passzívan viselkedik, amely a körülmények alapján a beleegyezés hiányára utal. A beleegyezés hiányát meg kell állapítani akkor is, ha a cselekmény körülményeiből egyértelműen következik, hogy a sértett nem értett egyet a szexuális cselekménnyel, akkor is, ha kifejezett verbális nemet nem mondott, vagy kifejezett verbális igent nem adott. A sértett korábbi vagy fennálló párkapcsolata, ismeretsége, korábbi szexuális viszonya az elkövetővel nem értelmezhető a beleegyezés vélelmeként.
„A hallgatás nem beleegyezés!”
A törvénymódosítás előzménye, hogy a bíróság a minap felmentette a férfit, aki három és fél éve a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) kollégiumában megerőszakolt egy diákot. Noha a következő nap a férfi egy üzenetben elismerte, hogy az aktus a lány beleegyezése nélkül zajlott, a bíróság szerint a nem beleegyezés, az nem erőszak.
A DK emlékeztetett rá, hogy az eset rávilágított, hogy a jelenlegi jogi szabályozás nem képes átfogóan és hitelesen kezelni a beleegyezés hiányán alapuló szexuális visszaéléseket. A hallgatók tiltakozása és „A hallgatás nem beleegyezés!” üzenet azt mutatja, hogy a társadalmi elvárás egyértelműen a modern, beleegyezés-alapú szemlélet bevezetése felé mutat.
Azt írták: a pszichológiában és a kriminológiában széles körben dokumentált jelenség, hogy a sértettek jelentős része félelmi vagy
sokkhatás miatt „lefagy”, képtelen ellenállni, akár hangot adni tiltakozásának. A jelenlegi magyar jogi szabályozás azonban az ilyen esetekben gyakran nem teszi lehetővé a büntetőjogi felelősség megállapítását, mert a passzivitást nem ismeri el a beleegyezés hiányaként. A törvényjavaslat célja, hogy a szexuális cselekmények jogszerűségét a beleegyezéshez kösse. A módosítás erősítené a társadalmi bizalmat, jogbiztonságot, elősegítené, hogy a hasonló – különösen intézményi közegben történt – esetek ne maradjanak következmények nélkül.
Korábban galériát készítettünk a diákok néma demonstrációjáról a Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti főépülete előtt, illetve a sértett jogi képviselőjével jártuk körbe, hogy miért kontraproduktív a jelenlegi szabályozás, ami azt várja el az áldozatoktól, hogy látványosan küzdjenek az erőszakhelyzetekben.
The post A hallgatás nem beleegyezés! – módosítanák a Btk.-t first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





