A Hamász kész átadni a hatalmat

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet csütörtökön megerősítette, kész átadni a térség feletti ellenőrzést az újonnan alakult palesztin szakértői kormánynak.

Bászim Naím, a dzsihadisták egyik magas rangú tisztségviselője közleményben hangsúlyozta, hogy a Hamász üdvözli az átmeneti kormány megalakulását, és kész megkönnyíteni a munkáját. A kormányalakítást továbbá fontos lépésnek nevezte mind a Hamász és az Izrael között megkötött tűzszüneti megállapodás véglegesítése, illetve a háború megakadályozása irányában tett erőfeszítések felé, valamint úgy vélte, a kabinet felállítása segít a humanitárius válság leküzdésében is, és előkészíti az övezet átfogó újjáépítését.

Reményét fejezte ki továbbá, hogy az átmeneti kormány valódi nemzeti egységkormány lesz, amelynek révén véget vethetnek a palesztin politikai élet széttagoltságának, és közelebb kerülnek az egység megvalósításához.

Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott szerdán jelentette be, hogy – a gázai béketerv második fázisának keretében – megalakult a Gázai övezetet irányítani hivatott palesztin szakértői kormány.

A palesztin sajtó szerint az átmeneti kormányt Ali Saath vezeti, aki ideiglenesen egy másik tisztséget is ellát a kabinetben.

(MTI)

The post A Hamász kész átadni a hatalmat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest