A HírTV-hez került egy videó, amelyen újbudai szocialisták rasszista poénokon nevetgélnek

Thumbnail for 6326505

Telefonnal rögzített rövid videófelvételt tett közzé HírTV, amelyen Tóth Márton Újbuda szocialista önkormányzati képviselője, ifjúsági tanácsnok és párttársai beszélgetése hallható. A szabadtéri szórakozóhelyen készült felvételből az asztaltársaság rasszista poénkodásait emelték ki.

A HírTV szerint a videón Tóth többek között azt mondja, hogy „Gyuri is rasszista”, utalva Hintsh Györgyre, a kerület szocialista alpolgármesterére. Az MSZP-s politikusról az is elhangzik, hogy „utálja a cigányokat”, mire Tóth Márton megerősíti, hogy ő is az.

A Hír TV információival a Telex megkereste a kerület sajtóosztályát, Tóth Mártont, az MSZP-t és az újbudai MSZP-t is. A kerülettől közvetlenül az érintett képviselőhöz irányították őket.

Tóth elküldte a csütörtöki képviselői testületi ülésen elmondott reakcióját. Eszerint a felvétel még jóval a választások előtt készült, és bár minden részletre emiatt már nem emlékszik, valóban ott volt, amikor készült. Mint írta, ez egy baráti találkozó volt, ahol talán többet fröccsöztek a kelleténél, és „a beszélgetés során emiatt olyan témán, olyan stílusban viccelődtek, ami nem lett volna szabad”.

The post A HírTV-hez került egy videó, amelyen újbudai szocialisták rasszista poénokon nevetgélnek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest