Befejeződött a Honvédelmi Minisztérium (HM) vizsgálata Ruszin-Szendi Romulusz, korábbi vezérkarfőnök NATO-tárgyalásokon való megnyilvánulásairól – jelentette be a tárca csütörtökön.
A közlemény szerint megállapították, hogy a Tisza Párt jelenlegi szakértője „hivatalos tárgyalásokon szisztematikusan eltért a magyar kormány hivatalos, háborúellenes álláspontjától, és Ukrajna-barát narratívát képviselt”. A honvédelmi tárca azt is állítja, hogy Ruszin-Szendi jelentései „valótlan állításokat is tartalmaztak, ezzel félrevezette a feletteseit és a kormányt”.
A jelentés azt is felrótta a volt vezérkari főnöknek, hogy az ülésen elhangzott olyan kijelentései, mint az Ukrajna szövetségesei által is használt „Szlava Ukrajini”, azaz „Dicsőség Ukrajnának” élesen szembemennek a magyar semlegességi politikával.
„A Honvédelmi Minisztérium a vizsgálat eredményeit az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának már bemutatta, és amennyiben a bizottság is támogatja, készek vagyunk nyilvánosságra hozni a jelentést Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól” – tette hozzá a szaktárca.
Magyar Péter, a Tisza elnöke pénteken reggel tett közzé egy hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy „ az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes haderőt építünk fel, szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel”.
A miniszter a rövid felvételen azt is mondja, hogy „egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással” is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint ez a szakítás állt a „nyilvánosságban fiatalításként ismert” folyamat mögött is, mert egyszerűen „ez volt a legegyszerűbb módja” az irányváltoztatásnak. Ennek a végrehajtására Böröndi Gábor altábornagyot kérte fel, akit 2023 tavaszán nevezték ki Ruszin-Szendi utódaként a Honvéd Vezérkar főnökének. Ruszin-Szendi váratlan és indoklás nélküli felmentését 2023. április 27-én jelentették be.
The post A HM nyilvánosságra hozná a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentést first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu