A Jahn Ferenc Kórház szerint zavartalan a csíramentes levegőt biztosító légtechnika működése

Thumbnail for 6571104

Előre nem látható műszaki hiba miatt a hét elején meghibásodott a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház egyik hűtőegysége – közölte az intézmény kedden.

Korábban Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője és egészségügyi szakpolitikusa a Facebookon azt írta, hogy értesülései szerint az intenzív osztálynak létfontosságú, csíra- és baktériummentes levegőt biztosító légtechnika állt le.

A kórház azonban ezt most cáfolta:

A sajtóban megjelent álhírekkel szemben, a szűrt, csíramentes levegőt biztosító légtechnika működése továbbra is zavartalan. Az Intenzív Osztályon kezelt betegek ellátása a műszaki problémák ellenére is folyamatos és zökkenőmentes.

Az intézmény közlése szerint a meghibásodott „hűtőegység a központi műtőblokk egyes műtőit, valamint az Intenzív Osztályt látta el; feladata a szűrt, csíramentes levegő hűtése”. Vagyis a kórház szerint tudnak csíramentes levegőt biztosítani, csak nem hűtöttet.

A bekövetkezett hibát követően az intézmény átszervezte az ellátást, és nem maradtak el sürgős és daganatos műtétek. „Az ellátás az infekciókontroll szabályainak megfelelt. A hűtőegység javítása jelenleg folyamatban van, a hiba végleges elhárítása várhatóan 24 órán belül megtörténik” – írták.

The post A Jahn Ferenc Kórház szerint zavartalan a csíramentes levegőt biztosító légtechnika működése first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest