„Bárki, aki egy 20 évvel ezelőtti sorhoz kötne, az bolond. (…) Sokat gondolkodtam. Nem vagyok Jézus ellen, de 20 éves voltam, el akartam követni a saját hibáimat, és nem akartam, hogy bárki meghaljon miattam. Kiállok a 20 éves lány mellett, de fejlődtem.”

Patti Smith 2014-ben, amikor Ferenc pápa előtt énekelt

„Jézus meghalt valaki bűneiért, de nem az enyémekért” – ezzel a sok biztosítékot kiverő sorral sorral kezdődik a Horses című album első dala, a Gloria. Nehéz pontosan meghatározni, mi emeli a fél évszázada, 1975 november 10-én – a számmágiában és a francia avantgárdban mélyen hívő Patti Smith akarata értelmében Rimbaud halálának napján – megjelent lemezt máig is a világ legfontosabbjai közé; márpedig e tekintetben a zenekritikusok nagyjából egyetértenek, nem is szólva a rajongókról.

Pattit e lemez miatt a punk keresztanyjaként is emlegetik (érdekes módon Iggy Popot pedig a műfaj keresztapjaként, nyilván más okokból). A Guardian kritikusa, Simon Reynolds a 2000-es évek elején azt írta: „Öt hónappal megelőzve a Ramones első albumát, (…) a Horsest általában nemcsak a rocktörténelem egyik legmegdöbbentőbb debütáló albumának tartják, hanem annak a szikrának is, amely beindította a punk robbanását.”

Ehhez a makacs „punk-keresztanya” mítoszhoz azért tegyünk hozzá néhány tényt:

• a punk a Horses nélkül is berobbant volna, hiszen a Ramones már bő egy éve játszott, és a Sex Pistols is megalakult akkorra.
• Ha a fentiek jelentik a punk kezdeteit, akkor viszont nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a Horses hangulatvilága és hangszerelése fényévekre van tőlük.
• Ha viszont a nyers és elementáris kifejezésmód, valamint a minimalista esztétika teszi a punkot, akkor nem tekinthetünk el attól, hogy az Iggy Pop-féle The Stooges már kiadta legfontosabb lemezeit, a szintén punk-kezdetként hivatkozott The Velvet Underground pedig fel is oszlott a lemez megjelenése idejére.

Létezik olyan megfejtés is, hogy Patti debütáló albumának forradalmiságát a költészet és a könnyűzene találkozása adja, de történetileg ez a magyarázat is gyenge lábakon áll: 1975-re a költő-énekes Jim Morrison már halott volt, Bob Dylan pedig jó ideje működött, és a The Velvet Underground is közismerten poétikus dalszövegekkel dolgozott.

Mégis, az album hatása máig kitörölhetetlen:

a The Slits, a The Waterboys, a Siouxsie and the Banshees, az REM, Morrissey és a The Smiths, a Hole, PJ Harvey, a U2, Kim Gordon és a Sonic Youth, a Nirvana, Nick Cave, Hazel O’Connor, Fiona Apple, Madonna – és ez még csak néhány név azon zenekarok és előadók közül, akik inspirációs forrásként nevezték meg Patti Smith munkásságát, főként a Horses-t.

És hogy hazai példát is mondjunk: a Kontroll Csoport és az Ági és Fiúk énekesnőjét, Bárdos Deák Ágnest is többen nevezték a magyar Patti Smithnek; kérdésünkre az énekes megerősítette, hogy óriási hatással volt rá a hetvenes évek végén Patti munkássága, és önkéntelenül is követte az előadói stílusát.

A cikkben felidézzük a lemez születését és annak közvetlen előzményeit, s közben megkeressük a választ arra, milyen tekintetben állította át a váltót a rock dübörgő gyorsvonata előtt a Horses, miért van az, hogy az album még fél évszázad zenei tapasztalataival felvértezve is hatalmasat üt – merthogy ez a helyzet, próbálja ki, aki nem hiszi.

The post A jövő vad fiaihoz szólt, akik a Vénuszról és a Marsról jöttek – ötven éve jelent meg a világ egyik legfontosabb rockalbuma first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu