A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél

Módosult a Forma-1 Mexikói Nagydíjának végső sorrendje, miután a versenybírók utólag több büntetést is kiosztottak. Az élen nem történt változás, azaz Max Verstappen volt a futamgyőztes Lewis Hamilton és Kimi Antonelli előtt,

a fiatal olasz ezzel 20 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

Hárman is kiszorultak ugyanakkor a pontszerzők közül:

  • Oscar Piastrit azért büntették meg tíz másodperccel, mert ütközött Arvid Lindbladdal,
  • míg a két Alpine azért bűnhődött, mert figyelmen kívül hagyták a sárga zászlós jelzést.

Mindez azt jelenti, hogy Piastri, Franco Colapinto és Pierre Gasly elveszítette a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyét. Liam Lawson lépett elő hetediknek, Gabriel Bortoleto nyolcadiknak, Isack Hadjar a kilencedik,

Hirakava Rjó pedig a tizedik helyen zárt, a 32 évesen debütáló japán így pontszerzéssel tette emlékezetessé első F1-es versenyét.

Bár a futam sokáig alig hozott izgalmat, volt több baleset, piros zászló miatti leállás és bajnokavatás is, úgyhogy végül emlékezetes lett a mexikóvárosi verseny.

A pontszerzők végső sorrendje

1. Max Verstappen (Red Bull)
2. Lewis Hamilton (Ferrari) +0.799s
3. Kimi Antonelli (Mercedes) +4.006s
4. Charles Leclerc (Ferrari) +10.707s
5. Lando Norris (McLaren) +11.778s
6. George Russell (Mercedes) +12.263s
7. Liam Lawson (Racing Bulls) +20.899s
8. Gabriel Bortoleto (Audi) +22.041s
9. Isack Hadjar (Red Bull) +22.503s
10. Hirakava Rjó (Haas) +25.373s

Kapcsolódó
Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?

Andrea Kimi Antonelli a második idényében megnyerte a pontversenyt, és ezzel ő lett a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka. Ebben a kvízben róla, és több más korábbi világbajnokról tettünk fel kérdéseket, teszteld a tudásod!

The post A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest