A Karinthy-gyűrű 50 éves története alatt nem Aranyosié volt az egyetlen botrány

Thumbnail for 6570574

A minap a 24.hu is beszámolt arról, hogy a közmédia gyűlöletkeltésre hivatkozva visszavonta Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét. Bár indoklásukban nem említettek konkrét példát, feltehetően azért hozták meg ezt a döntést, mert a humorista egy májusi interjúban „dakotákként” hivatkozott a romákra, és azt mondta róluk, hogy tetvesek. Aranyosi később kedvenc szovjet viccével reagált arra, hogy elvették tőle a gyűrűt, amit 2017-ben ítéltek oda neki, míg egyik foglalkoztatója, a Showder Klub a közösségi médiában állt ki mellette nyilvánosan. Hozzájuk csatlakozott Kormos Anett, aki a Facebookon fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban. De mi is pontosan a Karinthy-gyűrű, és milyen régre nyúlik vissza a története?

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden év június 24-én, Karinthy Frigyes születésének évfordulóján adják át a magyar humorművészet kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak. Az elismerés alapítója és adományozója a Magyar Rádió elnöke, 2015 óta pedig a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezetése.

A gyűrűt 1975-től évről-évre a Rádiókabaré szerkesztősége osztotta ki. Közel négy évtizedig tartott az a hagyomány, hogy minden év június 24-én, a Magyar Rádió Márványtermében egy fogadás keretében kapták meg a Karinthy-gyűrűt a Rádiókabaré elmúlt évadában kiválóan teljesítő humoristák. Az évek során azonban előfordult, hogy eltértek a június 24-ei dátumtól, később pedig már az sem volt feltétel, hogy a gyűrű nyertese rendszeresen fellépjen/maradandót alkosson a Rádiókabaréban. 2019-ben a gyűrű átadásnál kiderült az is, hogy már nemcsak a Rádiókabaré, hanem az MTVA műsorában elért eredmények, sikerek alapján is odaítélhető az elismerés – írja a humorista.blog.hu.

1975-ben legelsőként Marton Frigyes kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató kapta meg a Karinthy-gyűrűt, legutóbb pedig, 2024-ben Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész. Az elismerést többek mellett Kern András, Koltai Róbert, Gálvölgyi János, Kovács András Péter, Bödőcs Tibor és Reviczky Gábor is elnyerték.

A Karinthy-gyűrű történetében persze nem Aranyosié volt az egyetlen botrány:

  • 2007-ben Garas Dezső, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész nem vette át a díjat, így tiltakozva amiatt, hogy a Rádiókabaré szerkesztőjét, Farkasházy Tivadart elbocsátották az állásából.
  • 2021 februárjában a gyűrű odaítéléséért felelős kuratórium úgy döntött, Galla Miklósnak adják a díját, amiről a humoristát is tájékoztatták, ám az elismerés átadása előtt méltatlanságra hivatkozva visszavonták a kitüntetést. Végül az évben Laár András kapta meg a Karinthy-gyűrűt, amit aztán odaadott Gallának.
Kapcsolódó
Megkapta a Karinthy-gyűrűt Galla Miklós, és úgy vigyáz majd rá, mint a Mona Lisára

Laár András átadta Galla Miklósnak a Karinthy-gyűrűjét. Úgy tűnik, a hányatott sorsú ékszer megtalálta végleges hordozóját, aki korábban Orbán Viktort kérte közbenjárásra, miután megfosztották az elismeréstől.

The post A Karinthy-gyűrű 50 éves története alatt nem Aranyosié volt az egyetlen botrány first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest