Miért olyan fontos András herceg és Emily Maitlis interjúja, hogy önálló minisorozatot érdemelnek az elkészítésének körülményei?

Ruth Wilson: Ritka alkalom, mikor a brit királyi család valamely tagja egy órán át beszélget egy független újságíróval. Nem szoktunk ilyen lehetőséget kapni, hogy elszámoltathassuk a hatalmasokat. Emily hangot adhatott az áldozatoknak.

Michael Sheen: Ha nem kerül bíróságra egy ilyen ügy, akkor a hatalom birtokosai jó eséllyel kibújnak a felelősség alól. Kiszórnak egy kis pénzt, és elsimítják az ügyet. Valóban ritka, hogy az Andráshoz hasonló embereknek a nyilvánosság előtt kell számot adniuk a tetteikről.

Ruth Wilson: András herceg legalább maga vállalta, hogy szóba áll egy újságíróval. Nem sokan lennének hajlandóak erre.

Michael Sheen: Azóta még kevesebben, látva, hogy András mire jutott ezzel az interjúval.

Miről szól önök szerint ez a sorozat, már azon túl, hogy bemutat egy néhány éve történt, valós eseményt?

Ruth Wilson: Szerintem elsősorban a privilégiumokról, a kivételezettséggel járó felelősségről. Ez nemcsak a királyi családra vonatkozik, hanem Emilyre, az újságíróra is. Neki az a kiváltsága, hogy lehetőségében áll kérdéseket feltenni András hercegnek, bizonyos mértékig elszámoltathatja őt. Az egyszerű embereket képviselheti, akiknek nincs hatalmuk, azokkal szemben, akik visszaélhetnek a hatalmukkal. Emiatt az újságírás erejéről is szól ez a történet, és hogy mennyire megváltoztathatja a nyilvánosság, hogyan ítélünk meg valakit. Vagyis szerintem a történet messze túlmutat két ember portréján, akik egy interjú erejéig találkoznak egymással.

Olyan, mintha a brit királyi család valóságos áldás lenne az angol színészeknek. Jó lehetőség őket játszani?

Michael Sheen: Senkit nem lepek meg azzal, hogy azt mondom, nem beszélhettem András herceggel, semmilyen bennfentes tudásom nincs az ő környezetéről. Mások beszámolóit, interjúkat használhattam a felkészüléshez, meg persze a saját intuíciómat. Andrással és a teljes királyi családdal az a helyzet, hogy egészen más lehet belülről az ő világuk, mint amilyen fénytörésbe állítja őket a média. Sokkal bonyolultabb a viszonyuk a nyilvánossággal, mint korábban gondoltam.

Azt hittem, a média és a királyi család két külön intézmény, valójában viszont együttműködnek.

A mi történetünkben további nehézséget jelentett, hogy egy rejtély áll a középpontjában: nem tudjuk pontosan, mit tett vagy nem tett András herceg. Nem volt bírósági tárgyalása az ügyének, nincs ítélet. Mindenkinek határozott véleménye van róla, mi történhetett közte, Virginia Giuffre és Jeffrey Epstein között, de egyikünk sem tudhat biztosat. Jeremy Brock, az író számára az volt a legnagyobb kihívás, hogy ezzel az eldöntetlenséggel együtt tudjon drámai történetet mesélni. Nekem az volt a nehéz, hogy én sem tudom, mi az igazság, pedig színészként általában tudni szoktam, mi történik a karakteremmel.

Ki kellett alakítanom a saját álláspontomat András vélelmezhető tetteivel kapcsolatban. De ne kérdezze meg, milyen ítéletet hoztam magamban!

Ruth Wilson: Tény, hogy érdekfeszítő és szórakoztató történeteket lehet mesélni a királyi családról. Elidegeníthetetlen részei Nagy-Britanniának, folyton szerepelnek a hírekben, részei az angolok önképének. Úgy nőttem fel, hogy benne voltak az életemben. Nem kérdőjeleztem meg, mit keresnek ott. Részint az is a feladatuk, hogy szórakoztassanak minket, azon túl, hogy a hatalom kiegyensúlyozásában érdekeltek. Eljöhet az idő, amikor nem lesznek részei a britek életének, de szerintem erre még nem állunk készen.

Michael Sheen: A mi színházi hagyományunk alapját Shakespeare drámái adják, és senki nem írt többet uralkodókról, mint Shakespeare. Kulturálisan, irodalmilag belénk van kódolva ez a téma. Színészként sokszor játsszuk a Shakespeare-féle „királyi család” tagjait. A mi sorozatunkat úgy is fel lehet fogni, mint ennek egy modern változatát.

Mit volt a legnehezebb eljátszani ezekben a karakterekben?

Ruth Wilson: Én még sosem játszottam valós közszereplőt. Sok technikai feladatot adott: milyen legyen a hangja, milyen a járása? Az a jó, ha a közönség felismeri a valódi Emilyt, de nekem is sikerül kialakítanom róla a saját képemet. Fel kellett építenünk egy háromfelvonásos történetívet neki, ami nem az igazi Emily útja, hanem a filmes Emilyé. Egyszerre kellett a tényekre és a drámai érzékünkre támaszkodnunk.

Michael Sheen: Nekem azt volt a legnehezebb eldöntenem, mi lehet az igazság, mi a pletyka, és mi a mítosz András herceg történetében, tágabb értelemben a királyi családról szóló történetekben. Sokan írtak erről a botrányról, alaposan átgondolt, elemző, oknyomozó anyagokat és bulvárcikkeket is.

Ki kellett mazsoláznom, mit hogyan tudnék felhasználni, és azt ütköztetni azzal a nagyon erősen kontrollált, hideg képpel, amit a királyi család mutat magáról. De ahogy mondtam, a történet lényege, hogy nem ismerjük a teljes igazságot.

Volt olyasmi, ami meglepte önöket Andrással és Emilyvel kapcsolatban?

Ruth Wilson: Már a forgatókönyv olvasása közben feltűnt, milyen különös epizód, hogy már véget ért az előre megbeszélt interjú, mikor András azt kérte Emilytől, hadd folytassák még pár percig. És akkor rukkolt elő azokkal az állításokkal, amelyekkel a leghatározottabban ellentmondott saját magának, és sikerült nevetségessé tennie magát. Pedig ő maga kérte, hogy beszélhessen még egy kicsit! Azt sem tudtam, mennyire rövid ideje volt felkészülnie Emilynek az interjúra. András herceg ráállt a dologra, és két nappal később már találkozniuk is kellett. Átéreztem, mekkora nyomás lehetett az újságírón.

Michael Sheen: Én nem tudtam róla, hogy Emilyt zaklatták. András herceg szerepével sem voltam tisztában a Falkland-szigeteki háborúban. Biztosra vettem, hogy ilyen esetekben a királyi család katonai szolgálatot teljesítő tagjait olyan helyre küldik, ahol semmi bajuk nem eshet. Ehhez képest András helikoptert vezetett, azzal vonta magára az ellenséges tüzet, hogy ne a hadihajókat célozzák. Így már jobban értettem, miért élhette meg diadalként, amikor hazajött a Falkland-szigetekről, de az elégedetlenségét, a mellőzöttsége miatti dühét is sikerült megértenem. Az emberek azt gondolják, a királyi család tagjainak mindenük megvan. Az az András herceg viszont, akit én játszom, úgy érzi, nem becsülik meg eléggé.

Hogyan játszották újra magát az interjút? Megtartották Emily és András gesztusait, vagy több szabadságuk volt?

Michael Sheen: Híven akartuk visszaadni az interjút, de egy ilyen újrajátszás sem más, mint értelmezés. Egyes gesztusokat kihangsúlyozok András viselkedéséből, másokkal kevesebbet foglalkozom. Ahogy újra és újra megnéztük az eredeti beszélgetést, Ruth és én igyekeztünk kitalálni, hogyan érezhették magukat közben a résztvevők. Mikor melyikük gondolta úgy, hogy most nála az irányítás, hogy ő kezdeményez? Hogyan változik annak a dinamikája, ki van nyeregben? Mikor először futottunk neki az interjú felvételének, húszperces beállítást készítettünk. Filmforgatáson ez szinte példátlan, ez már inkább színház.

Különleges helyzet, amikor egy színész élő személyt játszik el. Együtt kell érezniük velük, vagy rokonszenvvel kell viseltetniük ilyenkor azzal az emberrel, akit megformálnak?

Michael Sheen: Az empátia és a rokonszenv két meglehetősen különböző érzés, nemde? Minden történetmesélő művészetben az empátiára építünk, azt kérjük a közönségtől, hogy a történet valamely szereplőjének a nézőpontjából lássa a világot. Ezen múlhat a történetmesélés sikere – fel tudunk-e fedeztetni valami újat a nézőkkel az emberi tapasztalatokról? Ha csak bizonyos karakterekkel vagyunk képesek együttérzést kiváltani, egyoldalú marad a történet.

Az, hogy képesek leszünk más emberek igazságát is megérteni, nem jelenti azt, hogy egyet is értünk velük, vagy felmentjük őket a bűneik alól. Az empátiában nincs ítélkezés.

Színészként az a feladatom, hogy minél teljesebb és gazdagabb képet adjak valakinek a jelleméről és a lelkivilágáról. Arról, hogy miért hoz meg bizonyos döntéseket. Hogy mit gondol aztán a karakteremről a közönség, már egy másik kérdés, és nincs hozzá közöm.

Michaelnek máris szép katalógusa van olyan szerepekből, amelyekben valós és még élő embereket kellett eljátszania: David Frost, Tony Blair, most András herceg… Visszajutott önhöz az ő véleményük arról, ahogyan eljátszotta őket?

Michael Sheen: Tony Blairt háromszor is eljátszottam. A királynő után találkoztunk először, de még azelőtt, hogy a Különleges kapcsolatban harmadszor is a bőrébe bújtam volna.

Összefutottunk egy vacsorán, ahol leszögezte, hogy nem látta A királynőt és a korábbi Blair-filmemet, a Deal címűt sem. Majd ezek után részletes fejtegetésbe bonyolódott konkrét jelenetekről. Szóval nem hiszem, hogy teljesen őszinte volt velem.

David Frost eljött megnézni a Frost/Nixont, amikor még csak színházban játszottuk, és részt vett a filmváltozat elkészítésében. Ami azt illeti, voltak olyan jelenetek Frost és Nixon interjújából, amiket úgy vettünk fel, hogy ott ült a forgatáson David Frost, valamint a szüleim. Az fura volt! Arról pedig fogalmam sincs, András herceg megnézi-e a sorozatunkat, és mit fog gondolni róla, de nem hiszem, hogy valaha is megosztaná velem a véleményét.

A Botrány királyi módra szeptember 26-tól látható a Max kínálatában.

The post „A királyi családnak mindene megvan, az én András hercegem viszont úgy érzi, nem becsülik meg” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu