A Kolorádó Fesztivál szervezői szerint nyitottak voltak a megegyezésre, a Pilisi Parkerdő azonban válasz helyett ellehetetlenítette a folytatást

Thumbnail for 6572493

Hétfőn kiderült: az idei lesz az utolsó Kolorádó Fesztivál, a pontos okra azonban nem derült fény, hiszen a szervezők csak annyit tettek közzé, hogy a terület tulajdonosa, az állami kézben lévő Pilisi Parkerdő Zrt. váratlanul ellehetetlenítette a folytatást.

Az általunk is szemlézett közlemény szerint a szervezők próbálták megtalálni a döntés valódi okait, de csak ingoványos talajra tévedtek, így érezhetően értetlenül álltak a történtek előtt.

A Pilisi Parkerdőhöz (PPE) lapunk is eljuttatta a kérdéseit, válaszukból pedig kiderült, hogy az 1989-ben ingyenes használatba adta a helyet a Magyar Cserkészszövetségnek, mégpedig azért, hogy az előmozdíthassa a környezeti nevelést, valamint, hogy támogassák vele a szervezet nevelési, oktatási, illetve ifjúságvédelmi tevékenységét. Ezt a megállapodást később módosították, az új szerződésbe befoglalva, hogy a cserkészek tavasztól őszig ingyenesen táboroztathatnak a Sztrilich Pál Cserkészpark néven ismertté vált, esküvői helyszínként is használt területen.

Az elmúlt évek során az ingatlan használatával, az ott szervezett rendezvényekkel összefüggően több lakossági és önkormányzati panasz is érkezett a Pilisi Parkerdőhöz

– derül ki a reakcióból, amely a helyszíni szemléken tett megállapításokról is beszámolt. Eszerint

  • természetes környezetbe illeszkedőnek tűnő, de engedély nélkül épített pihenők, teraszok és lépcsők jelentek meg a területen,
  • a munkákkal járó tereprendezés és földmunkák károsították az erdő talaját, veszélyeztették az ökoszisztémát, valamint több növény- és állatfaj élőhelyét,

így az erdőtörvénnyel szembemenő, jogsértő változások történtek.

Az állam épp ezért felszólította a Magyar Cserkészszövetséget, hogy állítsa helyre az eredeti állapotot, valamint felhívta a szervezet figyelmét a szerződésben lévő célok szerinti használatra és hasznosításra. Ebbe a fesztivál pedig nyilvánvalóan nem fér bele.

A Menedzsment Fórumhoz a Kolorádó szervezői mára újabb levelet juttattak el, amely egészen más megvilágításba helyezi a történetet. A szövegből kiderül, hogy lakossági bejelentéseket és negatív visszajelzéseket ugyan kaptak, pedig minden hatósági, illetve rájuk vonatkozó szabályt betartottak – van, amit túl is teljesítettek –, a felügyelő szervekkel pedig mindvégig rendezett volt a viszonyuk.

A szervezők hozzátették: a kifogásolt részek alatt a PPE valójában két építményt ért. Ezek elbontásáról egyeztetni is kezdtek velük, egy idő után azonban már nem kaptak válaszokat.

Nem válaszoltak írásos és telefonos megkeresésünkre, hogy pontosan milyen módon tudnánk a lehető legkisebb kárral lebontani ezeket, vagy átalakítani közjóléti pihenő funkciót is betöltő építményekre

– írják, hozzátéve, hogy ők a cserkészekkel, illetve a PPE-vel egyaránt próbálták megoldani a problémát, végül azonban semmiféle lehetőséget nem kaptak arra, hogy folytassák.

Hangsúlyozzuk, hogy ezen problémák egyike sem olyan súlyú, vagy egyik építmény megléte sem olyan lényeges számunkra, hogy ne lehetne könnyen orvosolni, igazítani vagy megszüntetni őket

– olvasható a levélben, amelyben furcsállják, hogy a PPE-nek tíz év alatt egyetlenegyszer sem volt hasonló gondja velük vagy bármelyik építményükkel.

The post A Kolorádó Fesztivál szervezői szerint nyitottak voltak a megegyezésre, a Pilisi Parkerdő azonban válasz helyett ellehetetlenítette a folytatást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest