2022-ben teszteltük a Borderlands akkor frissen megjelent spin-offját, az önállóan futtatható Tiny Tina’s Wonderlandset. Ahogy akkor írtuk: „Már érezhető, hogy erről a sorozatról több bőrt lehúzni nem feltétlenül érdemes, még spin-offok formájában sem”.

Látszik, hogy nem vagyunk videójáték-fejlesztők, mert a sorozatért felelős Gearbox Software-nél ennek totálisan az ellenkezőjét gondolták. A stúdió neve egyaránt összekapcsolódik sikeres címekkel, de botrányos mellényúlásokkal is, a Borderlandset azonban láthatóan biztos pontnak érzik a játékpalettájukon. Talán sejtették, hogy az új résszel képesek lesznek minden olyan pozitívumot felerősíteni, amikért az első két részt imádtuk, egyúttal az összes hibát kiküszöbölni, ami a harmadikat jellemezte.

A sorozat rajongójaként viszont egyetlen kérdés foglalkoztatja az embert: tényleg mutat annyi újdonságot a Borderlands 4, hogy megérje érte kifizetni a 70 eurós árat?

A történetet látva semmiképp nem lehet azzal vádolni a fejlesztőket, hogy túl sok időt vesztegettek volna a megírásával. A sztori középpontjában a Kairos bolygó népe áll, akiket egy, a Marvel Thanosához hasonlító zsarnok, a Timekeeper tart uralma alatt. Természetesen a korábbi epizódokban megismert Vault Hunterek itt is felbukkannak, és játékosként négy eltérő karakter közül választhatunk egyet, hogy aztán a képességeit és fegyverarzenálját fejlesztve számoljuk fel az elnyomást.

Vannak utalások a korábbi epizódokra, de a hangvétel valamennyit komolyodott, sötétebb lett, a Borderlands 3-hoz képest legalábbis biztosan. Ha egy mondatban kellene jellemeznem az egyjátékos mód történetét, azt mondanám, hogy egy szájbarágós tanmesét kapunk arról, mi történik, ha valaki átveszi az uralmat egy nép fölött, és ebből a pozícióból nem akar kilépni.

A küldetése… már amennyiben vállalja

Hogy ebben a sajátos Dávid és Góliát harcban mi, a játékosok mekkora erőt képviselünk, azt nagyon hamar nyilvánvalóvá teszik a készítők. A Timekeeper simán lefegyverez bennünket, de pont segítségünkre siet egy lázadó csapat, akik segítségével szép lassan olyan pozícióba küzdjük magunkat, hogy esélyünk legyen elmenekülni a bolygóról. Az odáig vezető úton pedig szörnyeket, robotokat, banditákat gyilkolhatunk elképesztően pörgős összecsapások során – természetesen nem kizárólag a túlélésünk érdekében, hanem a felbecsülhetetlen lootért, amivel magunkat és fegyvereinket fejleszthetjük.

Ismerős recept. Egyúttal tagadhatatlan, hogy ez a világ minden korábbinál több tartalommal van tele, és a franchise eddigi legerősebb játékélményét kínálja.

Akármelyik Vault Hunterrel indulunk is harcba a nyílt világban, három képességfán keresztül formálhatjuk őket. A fegyverarzenál most is elképesztően sokrétű: milliónyi véletlenszerűen generált pisztoly és gépkarabély várja, hogy megtaláljuk őket, ehhez pedig olyan új mozgásformák társulnak, mint a dupla ugrás, a falon mászás, a csúszás vagy a jet packkel emelkedés.

Rögtön a játék elején kapunk egy csáklyát, amit a pályákon elhelyezett kapaszkodókra kilőve magas helyekre juthatunk fel egy szempillantás alatt. Ez harc közben duplán jól jön: az eszköz segítségével tárgyakat ránthatunk magunkhoz, amiket aztán az ellenfeleinkhez vághatunk. A kombinált pusztításért pedig tapasztalati pont jár. A csáklyavetőre ugyanakkor azért is szükségünk lesz, mert az első néhány órában a pisztolyokon kívül mást nagyon nem szorongathatunk. Csoda, ha minden összeszedhető apróságért lehajolunk? Megsúgom: a főellenfelekig tartó lootolás valóban kifizetődő.

Bizonyára különösen hangzik majd, de ilyen jó gunplay-jel és mozgásopciókkal utoljára a Call of Duty negyedik részének multiplayerében találkoztam. Felsőkategóriás.

Néha persze indokolatlanul sok ellenfelet szabadít ránk a játék, ami inkább elvesz ebből az élményből, de ezen a játék nehézségi fokozatainak kalibrálásával tudunk alakítani. Mivel a játéktér valóban óriási és most először teljesen nyílt, így a töltőképernyő nélküli utazásaink során lesz lehetőségünk és időnk kiismerni ellenfeleink gyengeségeit vagy erősségeit. Van lehetőség kooperatív mókára is, egyszerre akár négyen is játszhatunk összedolgozva, ráadásul támogatott a konzolok és számítógépek közti crossplay is.

Elfogyó muníció

Én PlayStation 5-ön, azon belül is egy újabb kiadású Slim gépen teszteltem a játékot, és meg tudom erősíteni azt, amiről a fél internet panaszkodik: időnként erőteljes teljesítménycsökkenés érezhető. Játszhatunk Teljesítmény módban 60 fps-sel és Minőség módban 30-cal, de a későn betöltődő textúrákat és a bugos küldetéseket egyikben sem ússzuk meg.

Egy ideig még ki kell bírni azzal, hogy újraindítgatjuk a konzolt, de remélhetőleg a Gearboxnál már javában dolgoznak egy nagyobb javítócsomag kiadásán. A PC-s változatot említeni sem merem, azzal a felhasználók beszámolói alapján a konzolosnál is jóval nagyobb, főként optimalizáltságot érintő gondok akadnak.

Randy Pitchford, a Gearbox vezetője némileg profán módon azt nyilatkozta,

nem elvárható, hogy régi hardveren tökéletesen fusson egy új játék.

Nem vagyok meggyőzhető arról, hogy a PS5 Slimemre ócska hardverként kellene tekintenem. Annak ellenére furcsa ez, hogy az Unreal Engine 5 hajtja a játékot, amiről semmiképp nem mondható, hogy újdonság lenne bármelyik fejlesztőcsapatnak, sőt, az egyik legjobb és legtöbbet használt játékmotorról beszélünk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Borderlandsnál megszokott rajzfilmes cel-shading grafika minden, csak nem szemet gyönyörködtető, akkor kijelenthető, hogy érdemes elgondolkodni a játék megvásárlásán egy őszi akcióig.

A másik, számomra kifejezetten idegesítő dolog a szinkron: biztosan cél volt minél jobban karikírozni a főhősöket, de az általam kiválasztott Rafa hangja nagyjából tizenöt perc után elviselhetetlenné vált. Sajnos a többiekkel sem jobb a helyzet. Mindennek tetejébe visszacitálták a korábbi epizódokban megismert robotot, Claptrapet is, akit szívből imádnak gyűlölni a játékosok, és most is mindent megtesz ezért az idegesítő hangjával – amit viszont a menüben halkítani lehet, sőt, akár teljesen ki is kapcsolhatjuk.

Szerencsére, a korábbi részek őrültségét, sajátos humorát ezúttal egy fokkal lejjebb csavarták, és inkább a mellékküldetésekre tartogatták ezt a típusú muníciót. Ez leginkább a fő sztoriszál komolyan vehetőségének kedvezett.

Igaztalan lenne, ha a játék technikai oldalát kizárólag csak leszólnám: a robbanásokon ténylegesen csiszolhattak, mint ahogy a fegyverhangok is tisztábban szólnak.

Amennyiben a teljesítményromlás kikerül a kalapból, akkor a játék legfontosabb pillérét jelentő lövöldözés és mozgáskombinációk alkalmazása elképesztően gördülékeny és jóleső játékélményt kínál majd.

A gyakorlott Borderlands-játékosoknak nem fogunk újat mondani azzal, hogy a negyedik rész is elképzelhetetlen mennyiségű tartalmat kínál, akár száz órára is magához láncolva az embert. Ennek árát tényleg csak technikai fronton fizetjük meg, amit remélhetőleg hamar orvosolni fog a Gearbox.

A történet sötétebb, a humor visszafogottabb, a gunplay pedig egyenesen zseniális lett. Hat év kihagyás után úgy tért vissza a játéksorozat, ahogy az megérdemelt 2025-ben: tiszteli az első két részt, javítja a harmadik hibáit, és még újítani is képes. De hogy ez a világ minden „előképzettség” nélkül magába szippanthat új játékosokat? Abban már nem vagyok biztos.

The post A kontrollerhez ragasztja a kezünket ez a játék, pedig épp olyan, mint 15 éve first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu