A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szerdán közölte, hogy vizsgálatot indít Vlagyimir Kramnyik, az egykori világbajnok nyilvános támadásai miatt Daniel Naroditsky amerikai nagymester ellen, akinek hirtelen, 29 éves korában bekövetkezett halála megrázta a sakkvilágot, és felszínre hozta a sport digitális korszakának törésvonalait.
Naroditsky a sakk covid alatti reneszánszának egyik legismertebb arca volt, nemzedéke egyik legnépszerűbb játékosa és oktatója volt. Hatéves korában kezdett érdeklődni a sakk iránt, amikor bátyja, Alan megmutatta neki. Hamar felfigyeltek a tehetségére, amit ő egy 2022-es, New York Timesnak adott interjúban azzal hessegetett el, hogy „ami engem illet, csak játszottam a bátyámmal”.
2007-ben Naroditsky megnyerte a 12 év alatti fiúk ifjúsági világbajnokságát a törökországi Antalyában, 2010-ben, 14 évesen a valaha publikált legfiatalabb sakkszerzők egyike lett, amikor megírta a Mastering Positional Chess (A pozíciós sakk elsajátítása) című könyvét. 2013-ban megnyerte az amerikai junior bajnokságot, amivel tinédzserként nagymesteri címet szerzett.
Kramnyik, aki 2000-ben taszította le a trónról a sokáig regnáló Garri Kaszparovot, és csaknem hét évig viselte a világbajnoki címet, az elmúlt időszakban – bizonyíték nélkül – azzal vádolta Naroditskyt, hogy online játszmái során sakkprogramot használt. Naroditsky tagadta a vádat, de elismerte, hogy az ügy komoly hatással volt a mentális egészségére.
Amióta ez a Kramnyik-dolog elkezdődött, úgy érzem, ha jól kezdek játszani, az emberek a legrosszabbat feltételezik rólam. A probléma az, hogy ez az egész dolog nem múlik el – ott lebeg a háttérben
– mondta utolsó Twitch-közvetítése során a múlt hétvégén.
A sakkvilág számos kiemelkedő alakja – köztük a világranglista második helyén álló Hikaru Nakamura, a korábbi világbajnok Magnus Carlsen és az indiai nagymester Nihal Sarin – elítélte Kramnyik viselkedését.
Carlsen „szörnyűnek” nevezte, ahogyan Naroditskyt kezelték, míg Sarin azt írta, hogy Kramnyiknak „meg kell fizetnie azért, amit tett”, hozzátéve, hogy az elhunyt Naroditsky „hatalmas nyomás alatt állt” riválisa vádaskodásai miatt.
Kramnyik az X-en jelezte, hogy jogi lépéseket tervez „mindenki ellen, aki hamisan engem hibáztat”. Naroditsky halálát „tragédiának” nevezte, amelyet szerinte a rendőrségnek ki kell vizsgálnia, és hozzátette: „Készen állok minden szükséges információt megadni.” Azt is kijelentette, hogy reagálni fog, ha a FIDE elnöke, Arkagyij Dvorkovics nyilatkozatot tesz az ügyben.
Kétségtelen, hogy ezt a tragédiát a rendőrségnek ki kell vizsgálnia – túl sok hatalmas anyagi érdek fűződik hozzá ahhoz, hogy biztosan kijelenthessük, pusztán baleset történt
– írta.
The post A korábbi világbajnok csalással vádolta a 29 éves nagymestert halála előtt, a sakkszövetség vizsgálatot indít first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu