A közmédia állítja: halálosan megfenyegették az M1 riporterét a Tisza szimpatizánsai

A közmédia határozottan visszautasítja a Tisza Párt támogatóinak fenyegető és erőszakos magatartását, amelyet Császár Attila, az M1 riportere ellen tanúsítottak szeptember 7-én, Kötcsén – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.

Császár Attila halálos fenyegetést kapott a Tisza Párt vasárnapi rendezvényén a közmédia szerint. „A párt támogatói nyíltan az élete kioltására buzdítottak, majd a fenyegetések nyomán fizikai támadás ért egy családot. Egy háromgyerekes édesanyát, aki az M1 riporterének védelmére kelt, felbőszült Tiszások inzultáltak, miközben csecsemőjét tartotta a karjában. A dulakodást a rendőrségnek kellett megfékeznie.”

„A közmédia teljes mértékben kiáll kollégája, Császár Attila mellett, és minden rendelkezésre álló jogi lépést megtesz az ügy kivizsgálása és az elkövetők felelősségre vonása érdekében. Egyúttal felelősséget is vállal annak érdekében, hogy munkatársai biztonságban végezhessék feladatukat, és hogy a közszolgálati tájékoztatás szabadsága minden körülmények között biztosított legyen” – közölték.

The post A közmédia állítja: halálosan megfenyegették az M1 riporterét a Tisza szimpatizánsai first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest