2024 márciusában debütált a TV2-n a Házasság első látásra első évada, amit novemberben új évad követett – és már készül a harmadik is. A story.hu szúrta ki, hogy az első évadban feltűnő Dávid Petra, illetve a második évadban szereplő Kovács Renáta közösségi oldalain nemrégiben több közös fotó is megjelent kettejükről. Mint kiderült, jó barátnők lettek az elmúlt időszakban.
Most már három hónapja, hogy Renivel nagyon jóban vagyunk. Olyannyira, hogy naponta két órát biztosan beszélünk. Már az első találkozásnál észrevettük, hogy a külső jegyeken túl belsőleg is nagyon egy húron pendülünk. Például abban, hogy mi tényleg mindketten komolyan vettük, hittünk, és tiszta szívből mentünk el ebbe a párkereső műsorba, remélve, hogy a szakértők megtalálják nekünk az igazit, akivel egy életen át boldogok lehetünk
– mesélte a lapnak a személyi edző-influenszer, aki reméli, hogy a pultos-tartalomgyártóval örökre barátnők maradnak.
A Renivel való barátságomban az is nagyon jó, hogy míg a többiek nem annyira értik, mivel jár az, ha valaki médiaszereplő, tartalomgyártó, ő igen, hiszen ugyanezzel foglalkozik. Úgyhogy ezen a téren is nagyon jól megértjük egymást, tudunk kihez fordulni, tudunk egymásnak segíteni, és ez nagyon jó érzést.
The post „A külső jegyeken túl belsőleg is nagyon egy húron pendülünk” – összebarátkozott a Házasság első látásra Petrája és Renije first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu