A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban

Rainer M. János történész, akadémikus, az 1956-os Intézet Alapítvány kuratóriumának elnöke vezeti majd azt a bizottságot, amely az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának keretében vizsgálja a még titkosítás alatt lévő nemzetbiztonsági iratokat. A Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottságban helyet kapott még négy, nemzetbiztonsági gyakorlattal vagy szakismerettel rendelkező személy és hat elismert szakértő-kutató. A kutatók között olyan nevek tűnnek fel, mint Ungváry Krisztiáné, Tabajdi Gáboré és Müller Rolfé. A tizenegy szakértő-kutató mellé az ellenzéki képviselőcsoportok közös javaslatára Földváryné Dr. Kiss Rékát, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és Csejoszki Mihályt is kinevezték a bizottság tagjának.

Mónus Márton / MTI Rainer M. János, történész, egyetemi tanár beszédet mond az 1956-os pesti nők előtt tisztelgő arcképkiállítás megnyitóján 2020. október 23-án.

Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Telexnek arról beszélt, hogy az ügynökakták miatt sok család szomorú lesz. Október 22-étől ugyanis nyilvánosságra hozzák azokat. A miniszter úgy fogalmazott: eddig egyik kormánynak sem volt bátorsága, érdeke szembenézni a múltnak ezzel a részével.

Hogy milyen iratokat hoznak majd nyilvánosságra, arra Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatója Klubrádiónak adott korábbi nyilatkozatából következtethetünk. Az interjú alapján

októberben várhatóan az úgynevezett hatos kartonokat és a B-dossziékat fogják publikussá tenni.

A hatos kartonok a beszervezettek statisztikai alapadatait tartalmazzák, a B-dossziékból pedig az derülhet ki, hogy milyen körülmények között szervezték be a hálózati személyeket a Kádár-korban a titkosszolgálatok.

The post A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest