A magyar boltokban is megnőhetnek a húsárak egy tervezett EU-s védővám miatt

Thumbnail for 6612849

A növényi alapanyagokban – például a szójababban vagy a szójadarában – is megtalálható lizin az első számú, úgynevezett limitáló aminosav a sertések, és a második legfontosabb tápanyag a baromfik esetében, amely elősegíti az állatok növekedését, fejlődését, fokozza immunrendszerük működését. Az élelmiszerbiztonság stabilitása szempontjából a nagyüzemi állattartásban és takarmánygyártásban a lizin – más, iparilag előállított aminosavakhoz hasonlóan – nem helyettesíthető alapanyag – olvasható a magyar takarmánygyártó közleményében.

Az Európai Unió évente 500 ezer tonna lizint használ fel a takarmánygyártáshoz, amiből az egyetlen európai gyártó, a francia Eurolysine jelenleg körülbelül 60 ezer tonnát állít elő, ám a cég teljes kapacitása is csupán 80 ezer tonna körül alakul. Ennek következtében Európa és Ázsia takarmányiparának legnagyobb részét különböző kínai – illetve újabban például dél-koreai – gyártók látják el lizinnel.

Az Eurolysine kezdeményezésére az Európai Bizottság tavaly májusban antidömping-eljárást indított a kínai lizingyártók ellen – az indoklás szerint a kínai gyártók az európai előállítási költségek alatti áron dobták piacra a lizin-hidrokloridot és a lizin-szulfátot, ellehetetlenítve ezzel az európai gyártást és értékesítést. Az antidömping-eljárás keretében lefolytatott nyomozás eredményeként

az Európai Bizottság idén januárban gyártónként eltérő, 58,3 és 84,7 százalék közötti, ideiglenes vámtételt határozott meg a kínai lizingyártókra.

A provizórikus vámok 2025. július 11-ig élnek – az Európai Tanács jövő pénteken hozza meg a végső döntést a vám esetleges eltörléséről, megtartásáról, illetve utóbbi esetben annak mértékéről.

Ha jön a vám, be fogják építeni az árakba

A lizin ára a védővám idén januári bevezetését követően szinte azonnal duplájára nőtt, ami az év elején a becslések szerint 200 millió eurós többletköltséget jelentett az európai takarmánygyártóknak. „Mivel e nélkülözhetetlen aminosav ára folyamatos mozgásban van, rendkívül bizonytalan és tervezhetetlen az európai takarmánypiac. Európa teljes ipari takarmánygyártása évi 146 millió tonna, így a védővám mértékétől és a lizin aktuális árától függően az Európai Tanács jövő pénteki döntése több százmillió eurós költségnövekedést is okozhat évente az európai takarmánygyártóknak” – hívja fel a figyelmet Bustyaházai László, az UBM Csoport takarmány üzletágvezetője.

„A védővám bevezetése Európa exportpiacain versenyhátrányt okozhat, ráadásul az élelmiszer-infláció szempontjából is egyértelműen kedvezőtlen hatású, hiszen az európai takarmányipar kénytelen lesz beépíteni azt az árakba.

A védővám a hazai piacon például, a lizin aktuális árától függően akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát

– húzza alá a szakember.

„Piaci információk szerint ráadásul a lizinen kívül további két, a takarmányipar számára fontos alapanyag – a valin és a szintén kínai gyártású kolin-klorid – kapcsán is felmerült a védővámok kérdése, ami azért is kritikus, mert ezekből sem önellátó Európa” – teszi hozzá Bustyaházai László.

The post A magyar boltokban is megnőhetnek a húsárak egy tervezett EU-s védővám miatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest