A Magyar Királyságba bebocsátást nyert romák feltételezhetően szervezett csoportokat alkottak, Dr. Orsós Julianna történész, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tudományos munkatársa szerint erre utal, hogy a nekik szóló parancsleveleket, utasításokat a már említett vajdáknak címezték, mint ezen közösségek képviselőinek. A magyarországi cigányok középkori történetéről csupán olyan források állnak rendelkezésre, amelyek jellegüknél fogva ugyan csak pontszerű betekintést engednek a helyzetükbe, ám a szakemberek általi értelmezésük azért megannyi következtetésre lehetőséget ad. A folytatásban ilyen oklevelek mentén haladunk.
A magyarországi romák története
A Magyar Királyság határához érkező első cigány közösségek, néhány tíz vagy egy-kétszáz főt számláló csoportok a területen illetékes királyi tisztviselőtől kérhették bebocsátásukat az országba. A továbbiakban is pontszerű adataink oka részben életmódjuk: gyakran költöző kézművesekként nem szerepeltek az összeírásokban. A letelepedett, jobbággyá vált romák pedig már maguk is jobbágyként jelentek meg a korabeli „statisztikákban”, és idővel feltehetően beolvadtak az adott terület jobbágyságát alkotó népességbe.
Erről szólt az előző rész a magyarországi romák történetét bemutató sorozatunkból, amelyben társadalomtudósokkal folytatott beszélgetések alapján igyekszünk megismerni a legnagyobb hazai etnikum múltját és közös évszázadainkat.
Kiváltság László vajdáéknak
Kezdjük a ma ismert legelső említéssel, Luxemburgi Zsigmond király 1423-ra dátumozott oklevelével. A Szepeshelyen kiadott irat egy úgynevezett menlevél, és bizonyos László nevű cigányvajdának (a vajdáról tudjuk, hogy nem etnospecifikus megnevezés) szól, a lényege pedig, hogy
Zsigmond király László kérésének eleget téve meghagyja, hogy bármely királyi birtokra bemehetnek, letelepedhetnek, a királyi adminisztráció kötelessége őket befogadni és védelmet biztosítani számukra
– foglalja össze Dr. C. Tóth Norbert történész, a HUN-REN–Magyar Országos Levéltár–Szegedi Tudományegyetem Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának vezetője, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főlevéltárosa, nyomatékosítva, hogy itt kizárólag uralkodói birtokokról van szó, legyenek azok uradalmak, városok, mezővárosok vagy egyebek.
Fentiek mellett ezzel az oklevéllel a király – ma úgy mondanánk – első fokon kivonta adott birtok igazságszolgáltatási hatósága alól a szóban forgó cigány közösséget, azaz peres ügyeikben, viszályaikban saját elöljárójuk, László vajda volt hivatott ítélkezni – és ezt nevezhetjük talán kiváltságnak is. Nagyon erős idézőjelek között azt lehet mondani, hogy egyfajta önkormányzati jogot kaptak, persze nem a szó mai, hanem középkori értelmében, ami alapvetően a saját jog és szokások szerinti bíráskodást jelentette.
Bár a Zsigmond-féle irat általános parancs, fontos kiemelni: egyedi döntés abból a szempontból, hogy nem az egész népcsoportra, hanem csak a László által képviselt közösségre vonatkozik. Nincsenek tehát kollektív kiváltságok, nincs kijelölt terület, mint a székelyeknél, kunoknál, hanem egyedi eseteket ismerünk.
Mátyás király közbelépett, Ulászló büntetett
Még egy oklevelünk van a XV. századból, ezt Hunyadi Mátyás adta ki 1487-ben. Úgynevezett parancslevélről van szó, a király arra utasítja benne Erdély vajdáját, alvajdáját és Nagyszeben város tisztségviselőit, hogy tartsák meg régóta érvényes, kiváltságaikban a városfal megerősítésén dolgozó, a szebeni székben élő, és a városba rendelt, erődítésen dolgozó cigány csoportokat, egyszerűen fogalmazva: hagyják békén őket.
The post A magyar király emberei voltak a cigányok first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
