Eltiltotta a poloskázástól a Magyar Nemzet című lapot a bíróság. Az ítélet szerint a Fideszhez közelálló médiatermék a Magyar Pétert poloskaként ábrázoló több írásával megsértette a leendő miniszterelnök
- becsület védelméhez
- és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogait.
Mindez a Magyar Nemzet felületén megjelent közleményből derült ki, amelyet vasárnap este helyeztek el a főoldalon, és a bíróság döntése alapján huszonnégy órán át ott is kell maradnia.
A törvényszék több, még 2025. márciusában megjelent írást kifogásolt, miképpen azt is, hogy a lap olyan illusztrációt közölt, amelyen egy poloska látható Magyar Péter felirattal, amelyet egy nemzeti színű rovarirtóval fújnak le, valamint egy nemzeti címerrel ellátott fekete bakancs egy poloskát tapos el „Én is magyar poloskairtó vagyok!” felirat alatt, valamint egy poloskát ábrázoló képen a rovar feje helyén a felperes feje található.
A törvényszék az alperest a további személyiségi jogsértéstől eltiltja, megtiltva, hogy bármilyen formában a fenti kijelentéseket és illusztrációkat a felperesről közölje
– olvasható a közleményben.
A bíróság arról is döntött, hogy a Magyar Nemzet köteles bocsánatkérő levelet küldeni Magyar Péternek, előírva, hogy a médiatermék fejezze ki sajnálkozását, feljogosítva a felperest arra, hogy azt nyilvánosságra hozza. Íme a bocsánatkérő levél:
„Tisztelt Magyar Péter Úr!
A www.haon.hu oldalon 2025. március 22. napján „Menczer Tamás nem kímélte Magyar Pétert”, a www.magyarnemzet.hu oldalon 2025. március 17. napján „a 12 pont és a poloskák” címmel, továbbá a www.magyarnemzet.hu oldalon 2025. március 18. napján „Poloska Peti mém lett” címmel megjelent közleményben tett azon az ön becsületét és emberi méltósághoz fűződő jogát sértő kijelentés miatt, melyben önt poloskának neveztük és akként fogalmaztunk, hogy ön „Poloska Peti”, „Egy poloska, akit el kell takarítani a normális emberi élet útjából”, továbbá azon illusztrációk miatt, amelyen egy poloska rovar látható Magyar Péter felirattal, mely poloskát egy nemzeti színű rovarirtóval fújnak le, valamint egy nemzeti címerrel ellátott fekete bakanccsal taposnak el „Én is magyar poloskairtó vagyok!” felirat alatt, és egy poloskát ábrázoló képen a rovar feje helyén az ön képmása látható, sajnálkozásunkat fejezzük ki. A fenti személyiségi jogsértésért szíves elnézését kérjük. A jövőben tartózkodunk attól, hogy önt bármilyen kontextusban és szövegösszefüggésben poloskának nevezzük, illetve rovarként tüntessük fel”.
Így lettem az orbáni propagandában kiirtandó poloskából “Tisztelt Magyar Péter Úr!” A jövőben állítólag tartózkodnak tartózkodnak majd a hasonlóaktól…marad a szimpla hazudozás
– reagált a közösségi médiában a döntésre Magyar Péter.
The post A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





