A fővárosi ítélőtábla is elutasította a Corvinusról kirúgott Ádám Zoltán keresetét, és az általa indított munkajogi perben az egyetemnek adott igazat. A Corvinus lapunkhoz küldött közleményében azt írja, hogy az egyetem elégedetten fogadja a másodfokú bíróság jogerős döntését.
Ádám Zoltán egyetemi docens azért perelte be korábbi munkáltatóját, mert 2023 októberében azonnali hatállyal kirúgták. Ádámot azután bocsájtották el, miután etikai vizsgálatot indított arra hivatkozva, hogy egy hallgatónak – Megdet Rahimkulov orosz származású milliárdos unokájának – a jelentős Mol-részvénycsomaggal rendelkező szülei különleges elbírálást kértek tőle, és bár ezt ő elutasította, a diák úgy is levizsgázhatott, hogy eredetileg nem teljesítette a vizsgára bocsátás feltételeit.
Az első fokú bíróság már júniusban kimondta, hogy az egyetem részéről jogszerű volt az azonnali hatályú felmondás, mert Ádám megszegte az együttműködési kötelezettségét, amit az ítélőtábla október megerősített.
Ádám a tavalyi önkormányzati választáson független jelöltként indult a Budapest XIII. kerületi 2. választókerületben, de veszített.
The post A másodfokú bíróság is kimondta, hogy jogszerűen rúgták ki Ádám Zoltánt a Corvinusról first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu