Őseink a természet ritmusát követő, hagyományos életmódjában a tél bizonyos szempontból „üres” időnek számított, hiszen ilyenkor szüneteltek a nagy mezőgazdasági munkák. Tennivaló azért akadt bőven, ilyenkor jutott idő a használati tárgyak elkészítésére, kisebb-nagyobb javításokra a ház körül. Az advent a befelé fordulás, az elcsendesedés időszaka volt, vízkereszt után aztán a hangos mulatozás vette át a főszerepet egész hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdőnapjáig.
Unalom tehát a régieket sem fenyegette, a „mikor jön már a tavasz” azonban nagyon is fontos kérdés volt. Sőt, a legfontosabb, hiszen a kinti munkák megkezdése, a termés mennyisége és minősége évszázadokon, évezredeken keresztül akár élet-halál kérdése is lehetett. Ezért aztán se szeri, se száma a folklórban az időjárásra vonatkozó jóslatoknak, amelyekből az egyik legismertebb február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a téli álmot alvó állatokhoz kapcsolódik.
Mit csinál a medve?
Itthon a medvét figyeljük. Mivel nincs arra bizonyíték, hogy egyetlen barnamedve is hazánk területén töltené a telet, itt aludná a „téli álmát”, ezért felesleges nyakunkba venni az erdőt. Maradnak az állatkerti egyedek, több intézmény is szokott medveárnyék-észlelési rendezvényt szervezni. Az egész évben jól tartott egyedek ugyan nem adják a fejüket téli álomra, a hideg évszakban is aktívak, a jóstehetségüket azonban remélhetőleg megőrizték. A hagyomány szerint tehát február 2-án a medve kijön a barlangjából, és,
ha süt a nap, meglátja az árnyékát, akkor visszaballag, mert sokáig tart még a tél. Ha viszont nem, akkor kint marad, hiszen rövidesen itt a tavasz.
A hiedelem Erdélyből származik, és minden bizonnyal Jókai Mór közvetítésével vált közismertté, aki az Új földesúr című művében számol be a mackó e „szokásáról”. Azt viszont még a nagy író sem tudta megmondani, honnan e bölcsesség: „Honnan vette a medve e természettudományi bölcsészeti kontemplatív irányeszméket, azt nem tudjuk megmondani, hanem hogy a magyar időjárási észleletek között az rég fel van jegyezve, az bizonyos.”
A leghíresebb mormota
Világszerte azonban talán a mormota a legismertebb – természetesen amerikai hatásra, az 1993-as kultfilm, az Idétlen időkig gondoskodott róla, hogy a világ minden pontján megismerjék a szokást. Az Egyesült Államokban valóban népszerű, minden évben tömegeket mozgat meg a mormotajóslás: a szokás német bevándorlókkal érkezett az országba – őshazájukban sünnel jósoltattak. A lényeg ugyanaz: ha a mormota február 2-án meglátja az árnyékát, akkor visszahúzódik az odújába, a tél még hat hétig tart. Ha nem, akkor korai tavasz várható.
A pennsylvaniai Punxsutawney városa egész ünnepséget szervez a „mormotanap” köré, legnagyobb sztárja pedig Phil. Az éppen aktuális Philt immár csaknem 140 éve előhozzák ilyenkor a luxusodújából, az esemény népszerűsége pedig annak ellenére töretlen, hogy előrejelzéseinek beválása mindössze 39 százalék.
A nyilvánvalóan közös gyökérről fakadó hiedelmek alapja bizonyára egy középkori latin nyelvű szentencia, miszerint:
Ha gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz mint előtte.
Napsütésre, tavaszra vágyunk
És mit mond minderről a tudomány? Az emlősökre nem jellemző az a fajta mély, dermedt állapot, amit laikusként téli álomnak nevezünk. Az úgynevezett torport kisebb-nagyobb ingadozások jellemzik, és csak rövidebb időszakra terjed ki: az állat gyakran felébred, járkál, akár elvégzi a dolgát, eszik valamit, ha talál (vagy, ha évközben tartalékolt), majd újra visszabújik a kuckójába. Az esetlegesen február 2-án megébredő medvét tehát nem a tavasz érdekli, aktivitása azon múlik, van-e a közelben táplálék.
Az időjárás felől közelítve már jobban magyarázható a dolog. A Kárpát-medencében decemberre és januárra is nagyon jellemző a ködös, felhős, szürke idő, ami egy idő után elkezdi nyomasztani az embert. A téli napfordulótól távolodva azonban februárban már jól érzékelhetően nő a világos periódus hossza, és időjárásunk sajátossága, hogy csökken a szürkeség, nő a napsütéses órák száma. Mindez együtt pedig érthető módon növeli a tavasz iránti vágyat, február elején már mindenki arra kíváncsi, mikor érkezik a tavasz.
Gyertyaszentelés
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Jézus templomban való bemutatásáról szól a születését követő 40. napon. A IV. századtól ünnepelték, Róma a VII. században fogadta el Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló Hüpapante (találkozás) néven. A X. századtól nyugaton egyre inkább Mária tisztulását kezdték kiemelni, innen származik a purifikáció elnevezés, majd a keleti hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, bemutatásaként tartják számon.
Egy 1494-es magyar királyi számadáskönyv szerint az ünnepen királyaink gyertyát osztottak szét a misén megjelent főpapok és országnagyok között. A gyertyaszentelés szokása Jézussal, mint a világ világosságával való találkozás szimbóluma terjedt el, a gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: felemészti magát, hogy másoknak szolgálhasson.
A magyar paraszti kultúrában a Gyertyaszentelő Boldogasszony napján megszentelt gyertyákat hazavitték, és szentképek mögé erősítették, majd később a gonosz, a vihar, a tűz, illetve az emberi és állati betegségek ellen használták fel. Ott világított az újszülött mellett, amikor édesanyja először ment templomba, és a halott kezébe is ezt adták, hogy az ördög ne győzedelmeskedjen felette.
The post A medve vasárnap megjósolja a tavaszt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
