A mentőautót követve jutott be a lezárt utcába az az autó, amely a Liverpool futballcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő tömegbe hajtott előző este az északnyugat-angliai nagyváros központjában, közölte a rendőrség.
Az 53 éves brit sofőrt, akit a helyszínen őrizetbe vettek, gyilkossági kísérlettel, közúti veszélyeztetéssel és kábítószerek hatása alatti járművezetéssel gyanúsítják.
A területileg illetékes rendőrség parancsnokhelyettese kedd délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: az incidens után 50 embert szállítottak kórházba. Közülük 11 van még ott, de állapotuk stabil és gyorsan javul. Megerősítette, hogy a rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a történteket.
Az eddigi vizsgálatok alapján a Ford Galaxy típusú autó úgy tudott bejutni a futballklub győzelmi parádéja miatt lezárt területre, hogy az útzárat a Water Streeten, az incidens helyszínén néhány pillanatra feloldották egy mentőautó számára, amelyet egy valószínűsíthetően szívinfarktusos beteghez riasztottak.
A rendőrségnek semmiféle olyan előzetes értesülése nem volt, hogy a több százezer ünneplő részvételével zajló győzelmi parádén ilyen jellegű incidens fenyeget, az ügy hátterének felderítésére továbbra is kiterjedt vizsgálat folyik. A vizsgálatot vezető főfelügyelő a kedd délutáni sajtótájékoztatón elmondta: a gyanúsított egy 53 éves férfi, aki Liverpoolban, a város West Derby nevű keleti negyedében lakik. Az illető továbbra is rendőrségi őrizetben van és folytatódik kihallgatása.
Elmondta azt is, hogy a kórházi kezelésre szorulókkal, illetve a helyszíni ellátásban részesített könnyebb sérültekkel együtt az incidensben 65-en szenvedtek sérüléseket.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool FC labdarúgóklub vasárnap játszotta utolsó mérkőzését a Premier League-ben, de már áprilisban eldőlt, hogy behozhatatlan pontelőnyével megnyerte a bajnokságot. A győzelmi parádét hétfőn, a hagyományos május végi nagy-britanniai munkaszüneti napon tartották. A csapat autóbusza 15 kilométeres utat járt be a városban, és a kijelölt útvonal mentén több százezer, egyes becslések szerint egymillió ünneplő szurkoló sorakozott fel. A többórás parádé már a vége felé járt, amikor
a belvárosi Water Streeten az autó a távozóban lévő szurkolók közé hajtott.
A játékosokat és a klub illetékeseit szállító, felső szintjén nyitott tetejű busz az incidens előtt hozzávetőleg tíz perccel haladt el azon az útszakaszon, ahol az autó a tömegbe hajtott. Négy sérült, köztük három felnőtt és egy gyermek a jármű alá szorult, őket a tűzoltók szabadították ki, felemelve az autót.
III. Károly király kedden személyes nyilatkozatban adott hangot megdöbbenésének a történtek miatt, és együttérzéséről biztosította a sérülteket. A brit uralkodó köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak a gyors mentőakciókért.
(MTI)
The post A mentőautót követve jutott be a lezárt utcába az az autó, amely a Liverpool bajnoki címét ünneplő tömegbe hajtott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu