„A mesterséges intelligencia egy trójai faló” – állítja az Odüsszeia rendezője

Christopher Nolan, akinek az Odüsszeia című filmje sikert sikerre halmoz a mozikasszáknál, egy friss interjú során azt mondta: nagyon biztató látni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos mély szkepticizmust, különösen a fiatalok részéről – írja a TechCrunch.

Az Oscar-díjas rendezőnek egy interjú során felvetették, hogy lát-e hasonlóságot a trójai falóról szóló legenda és a napjaink közbeszédét tematizáló mesterséges intelligencia között. Nolan erre az alábbi választ adta:

Szerintem a mesterséges intelligencia egy trójai faló, amiről mindenki tudja, hogy a görögök benne vannak. Az MI egy átlátszó, üvegből készült ló.

Napjaink egyik legnagyobb hatású rendezője kifejtette: „még soha nem láttam olyan technológiát, amely ilyen gyorsan fejlődött volna, és amelyet a közvélemény ennyire elutasított volna”. „Mindenki gyanakszik rá, különösen a fiatalok. A gyerekeim korosztálya azonnal „MI-mosléknak” nevezte a neten terjedő MI-videókat, megalkottak egy kifejezést, és egyszerűen beskatulyázták.”

Nolan szerint ez „egy nagyon egészséges szkepticizmus, mert a technológia mindig is nagyszerű ajándékokat fog adni nekünk, de ezt szkepticizmussal kell szemlélni.”

Azoknak az embereknek a motivációit is szkepticizmussal kell szemlélni, akik adják nekünk a technológiát. Ezáltal tudjuk kihozni a legtöbbet egy új technológiából, nem akkor ha vakon hiszünk abban, hogy minden rendben lesz.

Nolan ennél jobban nem ment bele abba, miért tartja fenyegetőnek a mesterséges intelligencia térnyerését, de az kétségtelen, hogy a technológia egyre nagyobb aggodalomra ad okot Hollywoodban. Ennek jele volt a 2023-as író és színész sztrájk is, melynek során az Amerikai Rendezők Céhe – amelynek egyébként Nolan az elnöke –, számos fontos védelmi intézkedést harcolt ki társainak a generatív mesterséges intelligenciával szemben.

Kapcsolódó
Odüsszeia: Mit mondhat még el Christopher Nolan egy háromezer éves történetről?

A rövid válasz: bármit. Homérosz klasszikusát, az Odüsszeiát az Iliásszal együtt immár háromezer éve fáradhatatlanul dolgozzák fel és értelmezik újra, ennek kapcsán kérdeztük Karsai György Klasszika-filológia professzort.

The post „A mesterséges intelligencia egy trójai faló” – állítja az Odüsszeia rendezője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest