A Mol vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi robbanás kivizsgálására

A Mol vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemben történt baleset körülményeinek kivizsgálására – közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Mol továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. Az érintett üzemegység biztonságos leürítési munkálatai megkezdődtek, ennek befejezése után elindulhatnak a kárfelmérési munkálatok is – közölték.

Mint írták, a Mol folyamatosan kapcsolatban van a miskolci és a debreceni kórházzal, és mindenben támogatja a sérült dolgozóit és családjaikat. A vállalat két munkatársát hazaengedték a miskolci kórházból, hét munkatárs további kórházi kezelésre szorul, de állapotuk stabil és javul.

A közlemény szerint az üzemi balesetben érintett és a mentésben résztvevő kollégák számára szakszerű, pszichológiai támogatást biztosít a vállalat. Hangsúlyozták, hogy Magyarország üzemanyag-ellátását nem érinti az üzemi baleset, a Mol Petrolkémia egyéb üzemei tervezetten üzemelnek.

Ahogy beszámoltunk róla, a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin–1 üzem újraindítása során péntek reggel robbanás történt. Az üzemi balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. A helyszínre három mentőhelikopter érkezett, két sérültet már péntek délután hazaengedtek a kórházból.

Szombaton a Debreceni Egyetem Klinikai Centruma közölte, hogy stabil az állapota a négy személynek, akiket súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba a robbanás sérültjei közül.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást a robbanással kapcsolatban.

The post A Mol vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi robbanás kivizsgálására first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest