A napokban lapunk is beszámolt arról, hogy a Kanári-szigeteken találtak rá A Nagy Ő egykori szereplőjének, Lovas Annabellának holttestére. A realityszereplőt hónapok óta eltűntként kereste a rendőrség.
Mint ismeretes, Lovas a 2021-es Nagy Ő-ben mutatkozott be a hazai tévénézőknek, ahol Tóth Dávid kajakozó kereste a szerelmet. A fináléig jutott, ahol a sportoló végül nem őt, hanem Szalai Laurát választotta párjául. Noha Tóth és Szalai kapcsolata nem bizonyult tartósnak, utóbbi és Lovasi legjobb barátnők lettek a műsort követően.
Szalai Laurát nemrég a story.hu szólaltatta meg a történtek kapcsán. Bevallása szerint teljes sokkhatás alatt van, és bár tisztában volt azzal, hogy barátnője mentálisan nincs jól, arra nem gondolt, hogy már nincs az élők között. Mint kiderült, az utolsók egyike volt, akikkel kommunikált.
Várt barátnője válaszára
2024 november elején beszéltünk utoljára, ő pedig mint kiderült, 2025 év elején tűnt el. […] Azt mondta, távolságot akar tartani mindenkitől, és egy teljesen új fejezetet akar nyitni az életében a betegsége után. Számomra teljesen érthető volt, hogy egy rákos megbetegedés után az embernek nemcsak testileg, lelkileg is fel kell épülnie. Azt gondoltam, a »mindenkibe” végül én is bekerültem. Teljesen abban a hitben voltam, hogy egyszer biztos érkezik tőle válasz, ugyanis én sosem engedtem őt el. Mindig írtam neki, még januárban is, miközben a barátnőm már nem is élt… Fogalmam sincs, hogy dolgozom ezt fel.
Amikor arról kérdezték, emlékszik-e az utolsó beszélgetésükre, Szalai azt felelte, szinte hallja barátnője kedves hangját, aki mindig szeretetteljesen beszélt vele.
Videótelefonáltunk, és nagyon jókedvű volt. Úgy örült, hogy Mallorcán élek, hogy nem vagyunk messze egymástól, és terveztük a következő találkozónkat. Annyira hülyének érzem magam… Nagyon bánom, hogy nem kerestem meg az elmúlt egy évben a családját, holott valahol legbelül ott motoszkált bennem, hogy valami nincs rendben. De miatta nem tettem meg, mert tudtam, hogy távolságot akar tartani tőlük
– magyarázta a realityszereplő, aki úgy véli, Lovasnál akkor kezdődtek komolyabb gondok, amikor kiderült, hogy rákkal küzd.
De mentálisan korábban sem volt nagyon erős. Amikor utoljára beszéltünk, említette, hogy Törökországban megismerkedett valakivel, de a részleteket személyesen akarta megosztani velem. Most már tudom, hogy a történetnek nem lett jó vége…
The post A Nagy Ő egykori győztese felidézte, miről szólt utolsó beszélgetésük Lovas Annabellával, akinek nemrég derült fény a halálára first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





